40. Fejezet - Part 2

Sziasztok! Öhm bocsi a késői érkezésért, de hosszú részt akartam :) Szóval elérkeztünk a blog utolsó fejezetéhez :( Egyrészt örülök, hogy eddig eljutottam, mert soha nem hittem volna hogy 32 feliratkozom, 24,000 pluszos megjelenítésem lesz, és hogy hétről hétre ennyi kedves mondatot kapok tőletek :) Az elején annak is örültem, hogy 1 egy ember olvassa a blogomat, most pedig 32! :) 27 embernek ez az egyik kedvenc blogja, 12 szerint egész jó és 2 ember gondolja úgy hogy lenne még mit rajta javítani.Nagyon köszönök mindent, a sok szeretetet a kedves kommenteket, nagyon jól estek :)) Ez volt az első blogom, és ennek következtében merültem el a blogger világban és ismertem meg új embereket, szereztem új barátokat :) A legelején sokszor azt sem tudtam mi lesz a következő fejezetben, most pedig itt vagyunk a végénél :) Az egész blog ötlet egy ugyanilyen esős tavaszi hétvégi napon jött és még aznap létrehoztam a blogot és megírtam az első részt. Ez a blog tanított meg írni és ennek hatására fejlődtem hétről hétre. Hiszen eleinte hibákkal voltak tele a részek és látszott, hogy egy kezdő írja. Mostanra rengeteget fejlődtem, de nem eleget. Úgy érzem a blogomnak ez a méltó befejezése és remélem nektek is tetszik :)

Egyébként arra gondoltam, hogyha ti is benne lennétek lehetnének időnként extra részek pl.: Karácsonyi rész, Húsvéti, Születésnapi rész... amolyan különkiadásos funkció szerepet töltenének be :) Az oldalsávban tüntetném fel, hogy mikor hozom és milyen témában(ezt ti döntenétek el) Szóval ha szeretnétek ilyen kommentben, e-mail-ben(misslocsifecsi@gmail.com) twitteren (https://twitter.com/MissLocsifecsi) írjatok nekem, hogy mit szeretnétek, vagy ha van valamilyen kérdésetek én szívesen válaszolok rá pl. kivel mi lett, hány gyereke lett :P stb.. minden olyan dologra amire nem kaptatok választ még :)

Ja és nézetek be a blogjaimra :) http://www.mypastisdark.blogspot.hu/ ( nem fanfiction, melankolikus történet) http://www.newchanceinmylife.blogspot.hu/ ( 1D fanfiction, ha a Hope és Harry párost szerettétek tetszeni fog nektek ez a történet is )

Jó olvasást :) xx MissLocsiFecsi

~You'll be the prince and I'll be the princess, It's a love story baby just say yes!~

 ~Emily szemszöge~

Gyáva módjára viselkedtem és nem vettem tudomást Zayn és Liam jelenlétéről. Végig csak a padlót bámultam. Scarlett észrevette rajtam, hogy mennyre kényelmetlenül érzem magamat, így csak pár szót váltott a bátyjával. Némán hagytuk el a tömbházat és indultunk el vásárolni. Zoe aggódó pillantásokat vetett felém, hiszen ő pontosan tudtam mi történt Zayn-nel.

-Ne is kérdezzem, ugye? – fordult felém Scarlett.

-Ne.  – feleltem. -  Csak maradjunk az eredeti tervnél és menjünk a belvárosba.

-Rendben. – bólintott.

~

Másnap csak három órám volt az egyetemen, így késő délelőtt már visszaértem a kollégiumba. A földszinti levélszekrényből kivettem a kulcsot és a leveleket, majd felsétáltam a harmadik emeletre.

  Ledobtam a közös asztalra a kulcsot, a leveleket pedig gyorsan átfutottam. Alaposan meglepődtem, amikor megláttam a nevemet az egyiken, hiszen általában csak Scarlett kap levelet. Bár fogalmam sincs, hogy ki küld neki heti négy levelet.

  Kíváncsian téptem fel a borítékot és vettem ki a levelet belőle.

Kedves Emily,

Bizonyára meglepődsz, hogy írok neked ennyi idő után, de úgy érzem, le kell írnom, azt ami nyomja a szívemet. Három éve, amikor szakítottál velem nem értettem miért. Dühös voltam és nem vettem észre a nyilvánvalót. Igazad volt, megváltoztam, és rossz irányba. Sajnálom, hogy erre csak később jöttem rá. Túl későn. Elvesztetlek. Téged, akit igazán szerettem.

Most már mindent értek. A saját utunkat kell járnunk, hogy megtudjuk kik is vagyunk. Te tanítottál meg a legfontosabbra, arra, hogyan legyen önmagam. De a végén mégis mindent elrontottam. Senkit sem találtam, aki mellett újra magam lehettem volna. Senkit, aki magamért szerettet volna. Mindenkit csak a pénzem és a hírnevem érdekelt. Kivéve téged. Emily, nem kérem, hogy kezdjük előröl, csak azt kérem, hogy bocsáss meg nekem.

Zayn

  Döbbenten tartottam a kezemben a levelet és nagy levegőt vettem. Felkavart, hogy ennyi idő után írt nekem. Teljesen összezavart. Miért csak most írt? Miért így? Ó, istenem Zayn, megőrjítesz! Pont most, amikor már kezdtelek elfelejteni, bumm újra feltűnsz és elrontasz mindent! Most mit tegyek? Írjak vissza neki, vagy esetleg hívjam fel? És ha számot változtatott? Vagy egyáltalán ez helyes lenne így? Nyomulósnak tűnnék? A francba!

-Emily?

-Hm? –néztem fel ijedten és Zoe-val találtam szembe magamat.

-Már vagy egy fél perce szólongatlak, mi van veled? – ráncolta össze a homlokát.

-Semmi, de te hogy kerülsz ide?

-Mondom, elmaradtak az óráim. – felelte. – Mi van abban a levélben, Em? Rossz hír?

-Dehogyis. Csak a nagynéném írt, hogy… hiányzom nekik meg ilyenek.

-Hát jó. – vont vállat. – Minden rendben…? – kezdte, de kopogás szakította félbe a mondatát.

-Szabad! – kiáltottam el magamat.

  Ekkor Hope dugta be a fejét az ajtón vigyorogva. Hosszú barna haja lazán omlott a vállára, barna szemei pedig boldogan csillogtak.

-Hope! – sikítottam fel szinte, amikor megláttam az örök vidám barátnőmet. Odaszaladtam hozzá és jó erősen megöleltem. – Hiányoztál Hope! Már vagy egy hónapja a színedet se láttam! Mi van veled? – támadtam le.

-Hé nyugi Ems, te is hiányoztál. – mosolygott rám. – Ó, míg el nem felejtem! – nyúlt bele a táskájába és két borítékot vett elő. – Tessék. – nyújtotta felénk.

-Mi ez? – vettem el a krémszínű borítékokat, és kíváncsian tekintettem Hope-ra.

-Meghívók.

-Mire?

-Egy esküvőre. – mondta titokzatosan.

-Mi…mi? Te férjhez mész? Harry megkérte a …?

-Dehogyis. – legyintett. – Nem az enyém lesz! – vigyorgott.

-Akkor kié? – értetlenkedtem.

-Egy barátnőmé.

-És miért lettünk mi meghívva? – ráncoltam össze a homlokomat. – Hope, én ezt nem értem…

-Nem is kell. – vágta rá nevetve a barátnőm. – Csak gyertek el!

-Bármint én is? – lépet egyet előre Zoe.

-Igen! Kell valaki, akit ismerek ott, szóval légy szíves gyertek el!

-Nem azt mondtad, hogy a barátnőd esküvője lesz? – kérdeztem gyanakvóan.

-De, de rajta kívül nem ismerek senkit és azt mondta bárkit meghívhatok.

-Jó. - egyeztem bele. – Elmegyek.

-Ha te mész, én is megyek. – vont vállat Zoe.

-Remek. - csapta össze a kezét Hope. – Jó buli lesz, majd meglátjátok!

-És mikor lesz?

-Ööö hát körülbelül egy óra múlva.

-Mi? – kapta szája elé a kezét Zoe.

-Te most szórakozol velünk? Hope, hogy az istenben készüljünk el ennyi idő alatt? Ráadásul úgy, hogy normális ruhám sincs?

-Ezért hoztam ezeket! – rántott elő egy nagy csomagot a táskájából. – Gondoltam biztosra megyek.

  Óvatosan vettem el tőle a csomagot és bontottam ki. A puha anyag csiklandozta a tenyeremet, ahogyan kiemeltem belőle a két ruhát és az ágyra fektettem őket.

Zoe ruhája:

Emily
ruhája

-Csak kölcsönzős, de remélem tetszik. – szólat meg Hope.

-Csodásak. – nyögtem. – Azt hiszem szerelmes lettem.

-Rendben, akkor öltözetek, mert még oda is kell érni! – dörrent ránk Hope.

-És te?  - kérdeztem, miközben a ruháimat kezdtem lehámozni magamról.

-Én már készen vagyok. – felelte és levette a kabátját, ami alól ki tűnt az elegáns szabású ruhája. – Siessetek!

 Hope ruhája:

  Halkan felnevettem majd öltözködni kezdtem. Fogalmam se volt, hogy mi fog kisülni, de elég izgatottá váltam.

  Félóra múlva Hope segítségével teljesen elkészültünk, és senki meg nem mondta volna, hogy órákig tartó készülődés helyet pár perc alatt vágtuk magunkat puccba.

-Most már tűrhetően néztek ki. – vigyorgott ránk Hope. – Aszta, mindjárt irigy leszek.

-De humoros valaki. – mormogta Zoe. – Muszáj volt így megcsinálni a hajamat? Hülyén érzem magamat.

-Nyugi jól nézel ki. – nyugtattam meg.

-Így tuti bepasizol. – kotyogta közbe Hope, mire Zoe úgy nézett rá, mint aki bármelyik pillanatban lépes lenne a torkának ugrani.

-Még mielőtt Zoe neked ugrik, induljunk el, jó? – kaptam fel egy csinos fekete kabátot és a barátnőimre mosolyogtam.

-De hát igaz. – kacagott még mindig Hope. – Majd meglátod. – mondta, majd elindult kifelé. – A kocsi lent vár. – pillantott vissza még ránk.

-Van kocsid? – lepődtem meg.

-Nem de Harry kölcsönadta az övét a sofőrjével együtt. – válaszolta, majd intett, hogy siessünk.

~

  Az esküvőt a város szélén tartották, egy kicsit és eldugott helyen. Az udvaron már jó pár vendég lézengett édes pezsgőt kortyolva. A kerek asztalokra bézs színű terítő díszelgett egy kisebb csokor fehér nárcisszal a vázákban. A levegőt nárcisz és jácint illat töltötte be, s friss szellő csiklandozta meztelen vállamat. Mosolyogva figyeltem a halvány rózsaszín virágokkal díszített fákat ás oszlopokat. Az éppen virágzó fák, s az újjá éledő fű tette tökéletesé a hatást.

-Meg kell néznem Danielle-nek kell-e segítség az öltözködésben, itt maradtok, vagy velem jöttök? – fordult felén sugárzó arccal Hope. Pont úgy nézett ki, mint aki éppen egy gyerekes csínyt akar elkövetni, rajtam.

-Kösz, inkább maradok. – ráztam meg a fejemet. – Zoe?

-Én is azt hiszem. – nézett el az italpult felé. – Szükségem van egy italra.

  Hope vállat vont, majd még mindig vigyorogva fordul sarkon és sietett be a házba.

-Neked is feltűnt, hogy valamit elhallgat előlünk? – hajoltam közelebb Zoe-hoz, aki időközben az egyik pincértől elvett egy pohár pezsgőt.

-Igen. És van egy olyan érzésem, nem fogunk örülni, hogyha kiderül mi az. – tűnődött el a barátnőm.

-Ó-ó, azt hiszem ez a pillanat most van. – mondtam döbbenten, amikor megláttam Niall-t közeledni felénk a ház felől.

-Tessék? – követte a pillantásomat Zoe és kikerekedett szemekkel bámult a közeledő – immár barna – Niall-re, s döbbenetében ujjai közül kicsúszott a pohár, ami egy hangos koppanás kíséretében ért földet és ömlött ki az édes folyadék belőle.

-Ez most kellemetlen lesz… - mormogtam, majd menekülőre fogtam.

-Hé, te meg hová mész? – kapta el a karomat Zoe. – Segíts már!

-Ha Niall itt van, akkor Zayn is itt van, és per pillanat nem vagyok benne biztos, hogy elég nyugodt állapotban vagyok ahhoz, hogy kulturáltan viselkedjek. – léptem egyet hátra. – De szerintem te könnyedén megoldod majd ezt a helyzetet, mármint Niall-ből ítélve, aki úgy vigyorog, mint a tejbe tök.

-Utállak! – sziszegte, mire én csak elmosolyodtam majd elindultam az ellenkező irányba.

  Szó sem volt róla, hogy annyira utáltam Zayn-t, hogy még látni se bírtam, nem, éppen ellenkezőleg volt. Túlságosan örültem annak, hogy itt van ő is. A szívem őrült tempóban dübörgött a mellkasomban, s szinte futva mentem végig a ház mellett futó ösvényen, mai feltehetőleg a ház mögé vezetett. Messze mindenkitől.

  Féltem, ha meglátom rögtön elvesztem a fejemet és olyat mondok, amit nem lenne szabad. Lihegve roskadtam le a ház falának tövébe és az arcomat a tenyerembe temettem. Hogy lehet ez? Hogy szerethetem még mindig? Miért? Ó a francba, minek is jöttem el ide! Ha összefutok Zayn-nel nekem végem! Mit mondanék neki? Kösz hogy írtál és tök jó, hogy egyszer szerettél, de már nem?! És hogy ez rohadtul fáj?

Oké szed össze magadat! Csak lazán! Most szépen visszamész és normálisan kezeled a helyzetet!

Egy mély sóhaj kíséretében felálltam és kisimítottam a ruhámat, s megigazítottam a hajamat. Vette még egy mély levegőt és elindultam visszafelé.

-Emily?

Ez a hang…

-Zayn? – fordultam meg és még levegőt is elfelejtettem döbbenetemben.

  Zayn három méterre állt tőlem egy nagy fa árnyékában elegáns fekete öltönyben. Arcán pár napos borosta volt, ami még vonzóbbá varázsolta őt. Fekete haja kócosan állt szerteszéjjel, s szája sarkában szexi mosoly játszott.

-Te..te is Liam és Danielle esküvőjére jöttél?

-Mi..? - a francba.  – Úgy látszik. – mosolyogtam idegesen.

-Megkaptad a levelemet? – kérdezte rekedtes hangon és közelebb lépet.

-Igen. – haraptam be az alsó ajkamat. – Én már haragszom. Megbocsátottam.

-Örülök. – mosolyodott el.

Bólintottam.

-És a barátnődet is elhoztad?

-Nincs barátnőm. – mosolygott még szélesebben Zayn. – Még.

-Tessék?

-Miért bocsátottál meg? – döntötte oldalra a fejét.

-Mert elismerted azt, amit három éve nem, és időben észrevetted, hogy mi lett veled. Újra olyan vagy, mint akit szerettem egykor. Újra. – néztem bele a szemeibe.

-Nos ez esetten el kell valamit mondanom.

-Mit?

-Szeretlek még mindig, és tudom, hogy te is.

-Miből gondolod? – incselkedtem vele.

-Mert féltékeny vagy a nem létező barátnőmre, nem igaz?

  Halkan felnevettem, majd futni kezdtem Zayn felé. Pillanatok alatt áthidaltam a távolságot közöttünk és a két tenyerem közé fogtam az arcát és vadul lecsaptam az ajkaira. Mohon téptem a száját, s Zayn pedig a derekamnál erős karjaival átölelt és közelebb húzott magához. Ujjai a hajamban kalandozták, s jobb kezével a gerincem vonalán játszadozott, aminek hatására felnyögtem. A lábaimat felhúztam és a dereka köré fontam és mélyen felsóhajtottam. A fejemet felvetettem, Zayn pedig ajkaival az érzékeny bőrt csiklandozta a nyakamon és mélyen, torokból felnyögött.

-Gyönyörű vagy Emily… - súgta a fülembe, majd apró csókokkal hintette be az arcomat egészen az ajkaimig, ahol újabb csókcsatába kezdünk.

-Zayn… - nyögtem fel, s Zayn hajába markoltam. A levegőt kapkodva vettem, képtelen voltam kontrolálni a testemet, amely sóvárogva vágyott Zayn érintéseire.

-Emily. – döntötte a homlokát az enyémnek és csokoládébarna szemeit az enyémbe fúrta. Reszketve vette a levegőt, és a szemeit egy pillanatra lehunyta. – Szeretlek.

-Én is szeretlek Zayn és nem akarok többé nélküled élni.

  Zayn elmosolyodott és egy apró puszit nyomott a számra, majd letett a földre. Kezét az enyémbe csúsztatta és elindultunk vissza az esküvő középpontjába. Abban a pillanatban, amikor visszaértünk lépet le lépcsőről a menyasszony, Danielle.

-Gyönyörű. – suttogtam. A lány egy egyszerű pánt nélküli ruhát viselt kiengedett göndör hajjal. Kreol bőrét a fehér ruha még jobban kiemelte és szebbé tette.

-Te sokkal szebb vagy. – mormolta Zayn, s arcát a nyakamba fúrta. Halkan felnevettem a csiklandós érzéstől és a kisujjam hegyével végig simítottam Zayn arcán. A fiú felemelte a fejét én pedig a vállára hajtottam a fejemet és figyeltem tovább a ceremóniát, Danielle mosolygós arcát és Liam boldog tekintetét.

  Hirtelen Zoe-t és Niall-t láttam meg az egyik fa árnyékában, ahogy egymásba karolva csókolózva, mindenről megfeledkezve. Hát úgy látszik Niall, nagyon meggyőző tudd lenni, ha akar. – mosolyogtam magamban.

  Mosolyogva hajtottam vissza fejemet Zayn vállára, és a szemem sarkából láttam, hogy Hope vigyorog ránk az udvar túlsó végéről.

-Úgye Hope megint kerítőnőnek képzelte magát? – kérdeztem halkan Zayn-től.

-Tudod milyen.

-Fontoskodó. – mondtuk egyszerre, mire felnevettünk.

  Hope elfordult és Harry-vel kézen fogva indultak el Liam és Danielle felé gratulálni.

-Gyere, menjünk mi is. – húztam a főasztal felé Zayn-t.

  Soha nem bántam meg, hogy megismertem Zayn-t, akkor sem, ha sokszor fájt ez az ismeretség. Mert ő sokkal többet adott nekem, mint addig bárki, miatta ismertem meg Hope-ot, Niall-t, Louis-t, Harry-t, Liam-t, Eleanor-t. Nem tudom, hogy meddig leszünk még együtt, vagy mit hoz a jövő, de azt tudom, hogy nehézségek mindig lesznek, de mi mindig túl fogunk jutni azokon. Előbb vagy utóbb. Mindent legyőz a szerelem, és nekünk engednünk kell neki…

40. Fejezet - Part 1

Hali! Először is nagyon köszönöm az előző részhez érkezett kommikat i love you all :) Másodszor; elérkeztünk az utolsó előtti fejezethez... Szóval készüljetek a végére! :) Jó olvasást! :) xx MissLocsiFecsi

~Még ma is bennem él, ahogyan először öleltél.~

~Hope szemszöge~

  Idegesen doboltam az ujjaimmal az asztalon és tanácstalanul bámultam a telefonomat. Nem tudtam eldönteni, hogy mit csináljak. Végül egy sóhaj kíséretében felkaptam a telefonomat az asztalról és felálltam. Gyorsan tárcsáztam Harry számát, még mielőtt meggondoltam volna magamat. Türelmetlenül járkáltam az apró szobába, várva, hogy Harry felvegye a telefont.

-Halló? – szólt bele egy álmos és rekedtes hangon.

-Harry? Hope vagyok. Beszélnünk kellene.

-Hope! – kiáltott fel. – Ugye nincs semmi baj?

-Nincs. – vágtam rá. – Találkozhatnánk a parkban a szokásos helyen?

-Persze. Mikor?

-Mondjuk tíz perc múlva.

-Indulok. – felelte, majd letette.

  Sietve felkaptam a táskámat a pultról és belehajítottam a telefonomat.  Magam mögött az ajtót bevágtam és köszönés nélkül hagytam el a házat. Tudtam, ha rendes tempóban sétálok is odaérek időben a parkba, de én mégis szinte futva tettem meg az utat, mintha azzal eltudtam volna nyomni a szívemet kínzó kétségeket.

  Mikor a parkba értem sóhajtva ültem le az egyik padra a park végében. Teljesen zavarodottnak érzetem magamat. Nem tudtam, hogy jól teszem-e azt, amit teszek, vagy egyáltalán jó ötlet volt felhívnom Harry-t. Vagy talán túl sokáig vártam? Túlreagáltam volna?

  Az arcomat a puha kasmír pulóverem ujjába fúrtam, s a lábaimat felhúztam magam alá. Remek, most valószínűleg még csövesnek is néznek! – gondoltam dühösen és már ott tartottam inkább haza megyek.

-Hope. – hallottam meg egy hangot mögülem. Gyorsan megfordultam és Harry zöld szempárjával találtam szembe magamat. – Leülhetek? – biccentett a pad felé.

-Hogyne. – bólintottam, s Harry óvatosan elhelyezkedett mellettem, mintha csak attól tartana elmenekülők tőle.

-Szóval? – nézett rám kérdően.

-Én… tisztázni szeretném a dolgokat. – néztem fel rá.

-Én pedig bocsánatot szeretnék kérni a történtekért. – hajolt közelebb hozzám. – Nem szabadott volna elvesztenem a fejemet.

-Igen, így van. – húzódtam félre. – Viszont nekem se kellett volna annyira túlreagálnom.

-Annyira sajnálom Hope, hogy tönkre tettem mindent.

-Én is. – haraptam bele az alsó ajkamba. – De valamire rádöbbentem ez alatt a pár hét alatt.

-Mire?

-Hogy elnyomhatom, tagadhatom, mondhatom, hogy jobb lesz nélküled, de már késő. Már szeretlek, és nem vagyok képes ezt kizárni, bárhogy próbálom. Hiába tudom, hogy fájni fog ez a kapcsolat, nem tudok parancsolni a szívemnek. – sóhajtottam fel.

-Ahogy én se. – nyúlt az állam alá és felemelte a fejemet, hogy a szemembe nézhessen. – Fájt, hogy nem voltál mellettem, de tudtam, hogy neked volt igazad. Szemét módjára viselkedtem.

-Való igaz Styles. – mosolyodtam el halványan. – Szóval mi legyen?

-Ez kérdés?

-Nem, igazából ez csak egy költői kérdés volt. – grimaszoltam. – Nem igazán érdekel a válaszod, mert már eldöntöttem mi lesz.

-Igazán? – döntötte a homlokomnak a homlokát.

-Igazán… - suttogtam, s gyengéden megcsókoltam. Harry hideg keze a tarkómra csúszott, amitől megborzongtam, majd átkaroltam és hevesebben kezdtem el csókolni.

-Talán többször kéne feldühítenem, hogy ilyenbe legyen részem. – mondta, amikor elváltunk egymástól, mire én felnevettem.

-Hiányoztál Harry. – leheltem. – Nem akarom ezt érezni többé. – simítottam végig az ujjaim hegyével az arca vonalán.

-Én se. Nem érdekel mi lesz, nem hagyom, hogy még egyszer valami közénk álljon, még én magam se. Megígérem. – s azzal megcsókolt. Ajkai puhán falták az enyémeket és Harry keze gyöngéd játékkal kalandozott a hajamban. Önkéntelenül is belemosolyogtam a csókban, s örültem, hogy újra érezhetem őt magam mellett. – Szeretlek… - szavai elvesztek az akkor feltámadó szélben, de abban a percben én voltam a legboldogabb lány a földön.

3 évvel később

~Emily szemszöge~

-Emily ráérsz egy kicsit?

-Persze Scarlett. – mosolyogtam a szobatársamra. – Mit tervezel?

-Hát eeegy hatalmas shoppingolást! – kiáltott fel, s az ágyamra vetette magát. – Hé, Zoe hol van? – pillantott körbe az apró kollégiumi szobában.

-Nem tudom. – ráztam meg a fejemet. – De olyan szomorú mostanában, hogy nagyon ráférne egy kis szórakozás. – sóhajtottam fel.

-Egyszerűen nem értem. – ráncolta össze a homlokát Scarlett. – Két héttel ezelőtt még semmi baja nem volt. – Talán szerelmi bánat?

Megráztam a fejemet.

-Három éve nem volt neki senki.

-Hm. Neked se áll túl jól a szerelmi életed nem igaz, Ems?

-Szakítás után soha nem jó. Sam-mal két évet voltunk együtt. – feleltem. – Sok minden megváltozott…

-Hiányzik London? – kérdezte Scarlett.

-Igen. Ne érts félre New York csodás, de a családom Angliában van.

-Tudod, soha nem értettem, hogy miért hagytad el Angliát és jöttél ilyen messze egyetemre.

-Menekültem. – suttogtam.

-Mi elől?

-Inkább ki elől… Mindegy is. A múlt az múlt. – reméltem, hogy a hangom nem cseng túl fájdalmasan.

-Rendben, de azt ugye… - mondatát telefoncsengés szakította félbe. Scarlett szem forgatva kapta fel a telefont és ment ki a folyosóra telefonálni.

  Elgondolkozva néztem ki az ablakon, s eszembe jutottak az elmúlt 3 év történései. Miután Zayn-nel szakítottam minden energiámmal a tanulásra és a barátaimra koncentráltam. Jelentkeztem a New York-i képzőművészeti egyetemre, amire fel is vettek Zoe-val együtt, így újra együtt lehetünk. Anne Adam-el Görögországban folytatta a tanulmányait, Jessica pedig a londoni egyetemen tanult újságírónak. Hope egy stylist iskolában tanult szintén New York-ban, bár nem láttam túl gyakran, hiszen keményen tanult, hogy ösztöndíjas maradhasson, a maradék idejét pedig Harry-re fordította. Zayn-nel soha többé nem beszéltem, Luke-t pedig néha-néha láttam London utcáin, amikor otthon voltam, de még csak rám se nézett. Zayn alaposan ráijesztett.

  Elmosolyodtam. New York utcáin hatalmas élet folyt, ami nem is csoda tekintve, hogy hamarosan vége a májusnak. Alig vártam már, hogy a nyarat együtt tölthessem a barátaimmal Londonban. Mindannyian nagyon hiányoztak.

-Bocs, csak a bátyám volt az. – jött be a szobába Scarlett. – Nem baj, ha mielőtt elmegyünk bevásárolni, beugrunk hozzá? El kell neki vinnem neki a dob ütőimet, mert a sajátját eltörte. – grimaszolt a szőke lány. – Jellemző.

-Semmi baj. – mosolyogtam rá. – De akkor induljunk, mert… - mondatomat egy hangos ajtó csapódás szakította félbe.

-Zoe! – kiáltottam fel, amikor megláttam a barna hajú lányt belépni a szobába. – Pont jókor jössz!

-Igen? – kérdezte kissé kimerülten. – Mi újság? – tette le a táskáját a székre.

-Elmegyünk bevásárolni, jössz?

-Naná. – vigyorodott el. – Menjünk.

  Mosolyogva pattantam fel az ágyamról és gyorsan felkaptam a kabátomat.

-Remélem, most nem fogsz egész visszafelé úton nyavalyogni, Scarlett, hogy milyen nehezek a bevásárló táskáid! – jegyeztem meg gunyorosan kifelé menet, mire valaki fejbe vágott hátulról.

-Hé!

~

-Csak egy perc lányok! – mondta Scarlett. – Feljöttök, vagy megvártok itt? – kérdezte a lány, bátyja lakása előtt.

-Végülis felmehetünk. – vontam vállat, majd szorosan követük Scarlett-et.

  Ahogy egyre feljebb értünk a tömbház lépcsőházában beszélgetés foszlányokat kezdünk el hallani.

-Nyugi fiúk azt mondta, hogy siet vele, csak egy perc!

-Josh próbálnunk kéne estére! – hallottam egy ismerős hangot, de hirtelen nem tudtam hova tenni.

  Scarlett-re pillantottam, aki a szemeit forgatta, majd továbbment. Hamarosan elértük a bátyja lakását, és barátnőnk habozás nélkül nyitott be oda.

-Hé, Josh, itt vannak az ütőid. – mondta miközben belépett a kis előszobába a nyomunkban.

  Három fiú fordult felénk látszólag megkönnyebbült arccal fordultak felénk. A szám is tátva maradt a látványtól. Liam és Zayn álltak egy ismeretlen fiú oldalán és döbbenten meredtek rám. Nyeltem egy nagyot, majd hátra léptem egyet. Az érzéseim dübörgő tengeri hullámokként törtek felszínre, s szédülni kezdetem, s a falnak kellett támaszkodnom, nehogy elessek. Ez nem lehet, nem lehet ő! Ismét felpillantottam, remélve, hogy csak képzelődőm, de Zayn arca mindent elárult. Ő volt az. Bár az arca férfiasabb lett és szexibb, és magasabb is volt, mint legutóbb, még mindig ő volt az. Észvesztően nézett ki. Csokoládé barna szemeit az enyémekbe fúrta, s tekintete elárulta, tudja mit érzek. Jelenléte újra felébresztette bennem a szunnyadó vulkánt, ami készült kitörni. Mi történik velem? Nem lehet, hogy még mindig, ugye…?

-Helló Emily. – szólalt meg mély hangon.

Ó istenem!

39. Fejezet

Hali! Kezdeném azzal, ez a rész után nagyon fogtok utálni :D De nem baj, majd remélem megbékéltek :)) Jó olvasást! :) xxMissLocsiFecsi 

~ Az a lány, aki sír...

Az tényleg törődik veled... ~

~Emily szemszöge~

-És ne felejts el, hamarosan itt van a szülinapom! Azt szeretném, ha valami igazán különlegessel lepnél meg! – vigyorgott rám Luke, mielőtt kimentem volna a házából.

-Az lesz, ne aggódj… - mormogtam. – Mennem kell…

-Szia, édes.  – búgta majd arcon csókolt, amitől szokás szerint elfogott a hányinger. - Nem akarsz mégis maradni egy kicsit, kicsim? Olyan jól elszórakoznánk! – kapta el a karomat.

-Nem. – vágtam rá. – Mondtam, mennem kell! – téptem ki a karomat a szorításából és sietősen távoztam.

-Siess vissza hamar, kicsim! – kiáltott utánam, de én válasz helyet, mélyen a fejembe húztam a csuklyát és végig siettem a kihalt sötét utcán.

  Mire hazaértem teljesen átfagytam és szinte nem is éreztem a végtagjaimat. Egyszerűen elképesztő, hogy milyen hideg tud lenni késő ősszel! A kezeimet összedörzsöltem reménykedve, hogy újra érezni tudok velük, majd a kabátomat óvatosan a fogasra akasztottam. A házban már sötét volt, s biztos voltam benne, hogy a húgom már rég az igazak álmát alussza.

  Halkan sétáltam be a szobájába, s lopóztam oda az ágyához. Szőke haja szanaszét állt, s félig eltakarta Amy tündéri arcát. Elmosolyodtam, majd egy puszit nyomtam az arcára, s takaróját, mely alig takarta be, megigazítottam. Lábujjhegyen mentem ki és az ajtóból még egyszer rá pillantottam, majd elindultam a saját szobám felé egy sóhaj kíséretében.

~

 Másnap reggel éppen a húgommal kirakóztam a nappaliban, s meleg teát ittam, amikor hallottam, hogy kopognak.

-Várunk valakit Amy? – kérdeztem a húgomat.

-Nem. – rázta meg a fejét. – De talán Rachel néni igen…

-Nem hiszem. – álltam fel. – Szóltak volna mielőtt elmentek bevásárolni. – ráncoltam össze a homlokomat. – Mindegy, megnézem ki az, te addig maradj itt! – indultam el a bejárati ajtó felé.

  Nem tudtam volna megmagyarázni miért, de rossz érzés fogott el. Vagy talán csak túl paranoiás lettem az utóbbi időben. Luke mindig is rossz hatással volt rám… Nyugi, senki nem fog kinyírni, ha kinyitod az ajtót! Nem lesz semmi baj! – próbáltam nyugtatni magamat, sikertelenül. Az ajtót egyre durvában verte a kint álló személy és én kezdtem teljesen kétségbeesni. Már ott tartottam, hogy inkább ki se nyitom az ajtót, amikor egy ismerős hangot hallottam meg.

-Emily, kérlek nyisd ki!

-Zayn… - suttogtam elhalóan.

  Egy gyors mozdulattal kinyitottam az ajtót, s majdnem felsikítottam, amikor megláttam Zayn-t.

-Úristen Zayn, mi történt veled? – néztem rá aggódóan és tettem egy lépést hátra.

-Bemehetek? Megmagyarázok mindent! – lépet közelebb.

-Nem. – tértem magamhoz, s eszembe jutott a Luke-al kötött egyezségem. Nem engedhetek a szívemnek!

-Emily, ne csináld!

-Hagyj békén Zayn. – mondtam hűvösen, s be akartam csukni az ajtót, csakhogy Zayn a lábával megakadályozta.

-Tudok mindenről. Hogy Luke megzsarolt, és rákényszerített a szakításra. – mondta mereven.

-Mi? – kérdeztem szinte sikítva.

-Engedj be és megmagyarázok mindent!

 Lassan bólintottam, majd kitártam az ajtót és félreléptem. Zayn belépet a házba és pedig becsuktam mögötte az ajtót, majd a konyhába vezettem.

-Érezd otthon magadat. – biccentettem a szék felé, majd megfordultam, hogy két poharat vegyek elő a szekrényből. – Hallgatlak.

-Az egész azzal kezdődőt, hogy Hope-al gyanítani kezdtük, hogy valami nem stimmel veled. – kezdte, miközben leült az egyik székre.

-Hope-pal?  - vontam fel a szemöldökömet és a poharakba öntöttem egy kis kólát.

-Igen. Mindent megtett azért, hogy nekem segítsen és ez miatt tönkrement a kapcsolata is Harry-vel.

-Micsoda? – fordultam felé döbbenten.

-Egy komplett tervet dolgoztunk ki az igazság kiderítése érdekében. Először is meg kellett tudnunk, hogy mit is érzel valójában, erre jó célt szolgált az álbarátnőm. Hope valódi célja az volt tegnap, hogy lássa, ez hogy érint téged. Utána pedig követett téged Luke-hoz és kihallgatta a beszélgetéseteket.

-Én… - a döbbenettől nem jutottam szóhoz és bárhogy is próbáltam összerakni egy értelmes gondolatot a fejemben, nem ment.

 Letettem Zayn elé az egyik poharat, majd leültem vele szembe.

-Értem.  – mondtam végül.  – És az arcoddal mi történt? Mond, hogy nem Luke tette ezt veled!

   Fájdalmasan néztem végig az arcán, melyen alig volt egy ép négyzetcentiméter. Tele volt piros zúzódásokkal, a szemei alatt kék-zöld foltok terpeszkedtek. Az alsó ajka teljesen fel volt dagadva és pirosabb is volt a kelleténél. Zayn lassan felemelte a jobb kezét és fáradtan a hajába túrt vele, s ekkor megláttam a lehorzsolt ujjpereceit, amelyeken alvadt vér volt.

-Igazándiból és komplikált. – sóhajtott fel. – De nem kell aggódnod, Luke egy életre békén hagy minket.

-Zayn, hallani akarom!

-Hope felhívott és mindent elmondott tegnap, én pedig az első Londoba tartó gépre felültem. Elmentem Luke lakására, aminek címét Hope adta meg. És én kiborultam… elkezdtem ordibálni vele, majd megütött én pedig visszaütöttem. Majd eldurvult a dolog és a végére és féltem, hogy nem tudom kontrolálni magamat, így hát eljöttem onnan és még okoztam magamnak néhány durvább sérülést.

-Miért? – értetlenkedtem, s rosszat sejtettem.

-Mert Luke nem okozott nekem durva sérüléseket é azzal nem mehetem volna el a rendőrségre. Hihetővé kellett tennem, azt hogy rám támadt, és így már nyugodtam tehettem feljelentést ellene.

-Tessék? – döbbentem le. – Zayn én…

-Semmi baj, Emily. – fogtam meg a kezemet. – Luke többet nem fog ártani nekünk, túlságosan is megijedt, hogy lecsukatom.

-Zayn mit tettél?! – rántottam el a kezemet és felálltam.

-Megmentettem a kapcsolatunkat.

-Nem. – ráztam meg a fejemet. – Pontosan olyanná váltál, mint Luke! A saját céljaid érdekébe képes vagy másokat eltaposni! – kiáltottam rá.

-Te most Luke-t védet? Hát mégis érzel iránta valamit?

-Nem! – csattantam fel. – Itt most nem arról van szó, hogy Luke megérdemelte vagy sem, hanem arról, hogy mit tettél! Teljesen vak vagy? Luke is pontosan ugyanezt csinálta hónapokkal ezelőtt velünk! Lesüllyedtél az ő szintjére!

-Neked teljesen elment az eszed! – állt fel dühösen. – Ha nem akarod újra kezdeni a kapcsolatunkat, akkor mond meg!

-Nem erről van szó, Zayn! Megváltoztál… már nem az a fiú vagy, akibe beleszerettem egykor. Most már olyan vagy, mint az ellenséged és még csak észre se veszed!

-Ez nem igaz! Én szeretlek és az vagyok aki voltam! Fejezd be ezt a hülyeséget Ems! – kérte szelíden.

-Én viszont képtelen vagyok szeretni valakit, aki ilyenekre képes. Tudom lehet, hogy Luke-nak igaza volt; nem ő tette tönkre a kapcsolatunkat, hanem te!  - vágtam hozzá. – Ha nem tettél volna semmit jobban jártunk volna mindketten.

-Ezt te sem gondolhatod komolyan. – meredt rám döbbentem Zayn.

-De sajnos igen. - haraptam be az alsó ajkamat. – És most tűnj innen Zayn, míg szépen mondom! Soha többé nem akarlak látni!

  Láttam Zayn arcán, hogy először ellenkezni akar, de végül csak megrázta a fejét és megfordult.

-Ég veled Emily. – mondta, majd hallottam, hogy az ajtó becsukódik mögötte, én pedig zokogva rogytam le a földre. Nem tudtam elhinni, hogy az, akit szerettem ilyenné vált. Hová lett az a fiú, akit szerettem? Aki mindig őszinte volt, és nem lett volna képes ilyesmire? Hol van? Vissza akarom kapni őt!