1.Fejezet

-Emily!!!Elfogsz késni!-kiabálta a nagynéném.
-Megyek!-kiáltottam miközben a cipőmet próbáltam felvenni félkézzel,másik kezemmel pedig a táskámba dobáltam a cuccaimat.
Miután sikeresen felvettem a cipőmet és a táskámat bepakoltam,még utoljára belenéztem a tükörbe és elégedetten alapítottam meg hogy alkalomhoz illően nézek ki a fekete-fehér miniruhámban és a hozzáválasztott kiegészítőkben:

-Emily!-szólt mérgesen a nagynéném - Gyere,mindenki már csak rád vár!
-Itt vagyok.-kiáltottam miközben a lépcsőn próbáltam úgy leszaladni hogy ne törjem ki a bokám.
-Remélem nem fogunk elkésni!-aggodalmaskodott Rachel néni.
-Még van negyed óránk Rachel.-szólt nyugodt hangon a Joe bácsikám.
-Emilyyy,meghallgatod velem a One Direction új számát?- kérdezte a 9 éves húgom Amy. Lécci!!!
-Persze.- mondtam neki kedvesen és rá mosolyogtam.
Megfogtam a kezét és elindultunk a kocsihoz nyomunkban a nagybácsikámékkal.
Miután a húgomat rendesen bekötöttem, a gondolataimba mélyedtem,hogy milyen is volt az életem egy évvel ezelőtt, a baleset előtt.Pontosan egy éve a szüleimmel és a két húgommal az évzáróra igyekeztünk.Egész úton nevetgéltünk,viccelődtünk egymással és csak arra emlékszem hogy anya rémülten felsikít,apa a féket tapossa,majd semmi csak egy egy villanás.Ezután 3 hétig komába voltam,az orvosok kész csodának hitték hogy felébredtem hiszen a fejem olyan erősen csapódót bele az ablaküvegnek, hogy betört a koponyám jobb oldali része. Miután felébredtem az ágyam szélén a nagynéném és nagybácsikám sírt,és még ma is tisztán látom magam előtt a megdöbbent arcukat ahogy felültem az ágyban.Az első kérdésem az volt hol vannak a szüleim és a húgaim,ekkor egy nővér közölte a szüleim és a 4 éves húgom Bianca meghalt és csak én és Amy éltük túl a balesetet.Innentől megint alig emlékszem valamire csak arra hogy fültépően kezdtem el sikítani és ekkor oda jött a nővér és lefogott míg az orvos nyugtatót adott be,még mielőtt minden elsötétült volna emlékszem hogy összevissza csapkodtam és sírtam.Attól kezdve az életem gyökeresen megváltozott,és bár az suliban mindenki nagyon megértő volt én mégis egyedül éreztem magam állandóan, hiába telt el 1 év a fájdalom nem halványodót.
Gondolataimból Joe bácsi hangja zökkentet ki: - Emily, megérkeztünk!
-Rendben.-mondtam és mosolyt erőltetem az arcomra.
Kiszálltunk a kocsiból és az iskola udvara felé indultunk.Ahogy közelebb értünk a három legjobb barátnőm szaladt felénk, ők voltak azok akik átsegítetek a nehéz időkön és nem hagytak magamra.
-Jessica,Zoe,Anne!
Pár percig szoros ölelkezésbe kezdtünk, majd elindultunk az osztályunk felé.
Minden honnan önfeledt nevetések hallatszottak,mindenki azt tervezte hogy fogja eltölteni a nyarat.
-Szóval,nyáron egy kávézóban fogsz dolgozni Emily, ugye?-szegezte nekem a kérdést Anne.
-Ig....
-Mi van?-vágott közbe Jessica.
-Nyári munkát vállaltunk Zoe-val egy belvárosi kávézóban...
-Zoe-val???Hogy lehet hogy erről én még nem hallottam??Mikortól?Mennyi ideig?Mennyi a fizetés? - támadott le egyből Jessica.
-Öööö...ilyen gyorsan nem tudok ennyi kérdésre válaszolni Jess!!
- De válaszolva a kérdésedre....
-Jessica, Emily!!Csönd legyen! - szólt ránk szigorúan a matek tanárunk Mr.Kenneth.
Az évzáró kábé másfél órás volt de igazán senki nem figyelt oda,csak nevettünk és már alig vártuk hogy vége legyen az évzárónak.És amint vége lett mindenki full sebességgel hagyta el a suli területét.A barátnőimmel szokás szerint elmentünk hozzánk(vagyis most a nagybácsikámékhoz) megünnepelni az év végét és csajos estét tartottunk.

~2 hét múlva~

-Tessék.-mondtam mosolyogva és odaadtam a kávéját egy szőke egyetemistának.

-Köszi.-mosolygott vissza.

-Huh.-fújtam egy nagyot és elkezdtem a pultot törölgetni az új munka helyemen.

Tulajdonképpen nem volt vele semmi bajom,sőt még szeretem is,a főnök rendesnek tűnik és nem dolgoztatnak agyon úgyhogy azt hiszem nem is járhattam volna jobban a munka terén.Mellettem éppen egy idős hölgyet szolgált ki Zoe. Futólag rám mosolygott és én visszamosolyogtam és megint a régi életemről ábrándoztam.Egyszer csak sikítozás törte meg ábrándozásomat.

-Mi a franc?

A főnök kijött és hát nem tűnt valami vidámnak.Idős arcán gondterhelt ráncok jelentek meg és valamit motyogni kezdet franciául.Kérdően Zoe-ra néztem,aki vállat rántott és kiment a pult mögül és az üveg ablakhoz sétált.                     Kávézó:

-Úristen!-kiáltotta. - Emily,ezt nézd meg!-kiáltotta.

Ledobtam a rongyot a pultra és oda szaladtam az ablakhoz.Döbbenetes látvány fogadott,egy hatalmas sikoltozó lányokból álló tömeg vonult épp a kávézó felé.Ekkor már a kávézó minden vendége és dolgozója az ablaknál lógott.

-Mi ez?-kérdeztem ijedten Zoe-tól.

-Nem tudom,de én még élni akarok!

Ezt a megjegyzést nem tudtam megállni nevetés nélkül,azonban kedves barátnőm oldalba bökőt amikor látta hogy már a kávézó eljött állnak a lányok.Az arcomra fagyott a mosoly.A tömegből 5 napszemüveges alak és egy tucat testőr tört magának utat.Gyorsan bejöttek a kávézóba és az egyik igen keménynek kinéző testőr odakiáltott a főnökömnek hogy zárja be az ajtót.Az öreg sietve cselekedet majd ránk szólt, hogy álljunk vissza a pultba.Még mindig döbbenten álltuk és figyeltük a hatalmas tömeget,majd vonalkaodva ugyan, de vissza mentünk.Az öt srác levette a napszemüvegét és a vendégek köréből döbbent kiáltások hallatszottak.Mindenki odarohant hozzájuk autogramot kérni és úgy fél óra múlva amikor végeztek az autogram osztással a srácok a pult felé igyekeztek.Ugyan az leesett, hogy valami sztárféleségek, de az nem hogy kik,amit elég cikinek éreztem de hát soha nem mozogtam otthonosan a sztárok világban.

-Hello!Mit adhatók? - kérdeztem kedvesen.

-Hát ha nem sikítasz egy mokkachino-t. - mondta sármosan a göndör barna hajú.

Én erre fel vontam a szemöldököm,mire a többi srác hangos nevetésbe kezdet.

-Ne is törődj vele. - mondta a szöszi - Mellesleg én egy kávét kérek. - folytatta mosolyogva.

-És ti? - kérdeztem a többieket.

-Én répaturmixot,ha lehet.-kacsintott rám a csikós pólót viselő srác.

-Akkor szerintem inkább a zöldségesnél próbálkozz. - közöltem,mire hangosan elkezdet nevetni és azt mondta akkor a kávé is jó lesz,ha már ilyen kedves voltam.

-Zoe,vedd át a további rendelést én addig megcsinálom az eddigieket.

-Oké.

Fél fülel még hallgattam a viccelődést, de inkább a munkámra koncentráltam, bár meg kell hogy mondja ezek a srácok igen csak feldobták a napomat.Mikor elkészültem egy tálcára pakoltam az italokat és elindultam az asztaluk felé ahova éppen ebben a pillanatban ültek le.Éppen amikor a tálcát le akartam rakni a sötét barna hajú fiú felpattant és ezzel kiverte a kezemből a tálcát,ami rám borult.

-Basszus,Zayn de béna vagy!

-Hát haver ezt elcseszted!

-Jól vagy? - kérdezte aggódó tekintettel a Zayn-nek nevezet srác, aki rámborítota a kávét. Kinyújtotta a kezét és felsegített.

-Kösz.

-Ne haragudj,tényleg nagyon sajnálom. - mondta miközben mélyen a szemembe nézet.

-Oké,semmi baj.-nyugtattam meg.

-Dehogynem,kifizetem a tisztítót!

-Nem kell.-dünnyögtem és ránéztem a halvány rózsaszín pólómra amin jókora barna folt éktelenedet.

Emily ruhája:

-Ragaszkodom hozzá.-mosolygott rám és gyönyörű barna szemei mélyen az én szemeimbe fúródtak.Melegség öntötte el a szívemet. Még soha ezelőtt nem éreztem ilyet,éreztem hogy elpirulok így hát lesütöttem a szemem és a cipőmre meredtem.

-Öhm...jó...majd elküldöm a számlát...vagy valami...

-Inkább hívj.-mondta és odaadott egy papír cetlit és újra rám mosolygott.