~ Ismered az érzést? Százezreket látsz, mégis egyedül vagy... ~
Sötét van.A hideg köd úszik fel lábamon és lassan körbe fog a dermesztő jég lehelet. Testemet nem tudtam megmozdítani ujjaim görbe karmokként végződtek utalva az utolsó küzdelemre.Az érzések kavalkádja magába szipantot, éreztem ahogy a koponyámban a fájdalom a tetőfokára hág és a vérem mint egy viharos tenger,háborog az ereimben.A fájdalom már elviselhetetlen volt már nem tudta az agyam feldolgozni ezt könyörtelen döfést.Mert az volt, minden egyes másodpercben,millió tűvel szurkálták a koponyámat mint egy tűpárnát.Képek jöttek és mentek,mint a vonatok elszáguldottak mellettem és lendületük magával rántott.Kezdetben még egy lilaakác mellett álltam, legközelebb már egy temetőben sírtam.Képek,emlékek,fények,villanások,majd teljes sötétség és ez így is maradt.
~
Kellemetlen szag csapta meg az orromat, próbáltam távolodni előle de mindenhova követett.
-Ébredezik....
-Maradjatok csöndbe!-csattant fel mérgesen egy mély férfi hang.
-Mi lesz ha...
-Fel fog ébredni nyugi...
-De..
-Mi ez a bűz?-ez volt az első mondatom.Fejemet elfordítottam, hogy megszabaduljak az orrfacsaró szagtól és próbáltam kinyitni a szemem, de ahányszor megpróbáltam hatalmas fénysugár tört elő a semmiből.Szívem olyan hangosan dobogott, hogy a fülemben száz meg száz puska ropogásnak hangzott.
Lassan megpróbálkoztam a a végtagjaim kinyújtásával, ám bénító fájdalom hasított a gerinc oszlopomba,ennek válaszául keservesen felnyögtem.
-Hé,gyere segítek felülni.-mondta egy lágy hang és közben puha,meleg kezek kulcsolódtak a kezeim köré.
Lassan felhúztak és nekitámasztottak egy puha testnek.Félénken újra próbáltam kinyitni a szememet és ezúttal sikerült.Döbbenten meredtem a sötétbarna hajú és barna szemű fiúra aki erősen tartót nehogy leesek a földre.Nem ismertem,nem értetem hogy mit keresek az ölébe,vagy hogy mi történt velem.Megijedtem,minden nagyon homályos elmosódott volt.
-Tudod mi a neved?-kérdezte tőlem az idegen, akinek hangja a testem minden egyes porcikáját bizsergéssel töltötte el.
-A nevem....-szólaltam meg elhaló számomra ismeretlen hangon,de azonnal el is hallgattam mert nem tudtam a választ.
Mikor ez tudatosult bennem,hangosan felzokogtam és kitéptem magam a biztonságot nyújtó karjaiból.Megpróbáltam felállni és elfutni,de nem tudtam csak egy szagatott lépésre voltam képes mely után rögtön el is estem.
Karok fonottak körém és mint egy pihét felemeltek a földről és egy kanapéra fektetek.
-Hol vagyok?-kérdeztem rekedt hangon.
-A házunkban,biztonságban.-mondta a fiú.
-De.. kik vagytok és mit keresek én itt?
-Zayn vagyok,ők pedig a Harry,Liam,Louis és Niall.-mutatott a körülütünk álló fiúkra akiket addig észre se vettem, úgy elvoltam foglalva a saját problémámmal.
-Egy parkban talált rád egy idős házaspár,de mivel semmien irat nem volt nálad csak egy papírfecni Zayn telefonszámával, felhívták őt és megkérték, hogy menjen oda sürgősen mert egy eszméletlen lányt találtak a zsebében ezzel a telefonszámmal..Zayn azonnal odament és haza hozott.Ez olyan 5 órája történt.-mondta a barna göndör hajú srác.
-Nem értem mit történt velem és miért nem emlékszem semmire??
-Enyhe agyrázkódásod van.Ez magában még nem lenne nagy probléma mert általában semmien agyi károsodás nem okoz,azonban mikor megvizsgáltalak felfedeztem egy úgy 1 éves jobb oldali koponya sérülést ami miatt emlékezet kiesést okozott.-mondta a fehér orvosi köpenyt viselő középkorú férfi.
-Miiii?És soha többé nem fogok semmire még a saját nevemre se emlékezni?-éreztem hogy a könnyek megint előtörnek belőlem.
-Nem lehet tudni. Lehet hogy csak időleges az emlékezet kiesés, de az is lehet örökre elvesztek az emlékeid.-mondta az orvos szomorú tekintettel.
-Hogy történhetett ez?
-Valószínűleg valamilyen tompa tárgyal leütöttek tegnap késő este,bal szerencsédre pont a már sérült részt érte az ütés.
-Kiraboltak.-csapot belém a felismerés.
-Igen, szerencséd volt, hogy olyan hamar megtaláltak,ha még egy-két órát ott töltesz teljesen eszméletlenül akkor talán többé fel sem ébredtél volna.Így is nehéz dolgom volt, mert alig ébredtél fel a rapülősóra.-folytatta az orvos.
Döbbenten próbáltam felfogni a hallottakat és az agyam sebesen kutatott megoldást után.Nem tudtam mit kellett volna tennem.Elmenni?Talán.De hova?Az utcára csak nem mehetek,de itt sem maradhatok.Az eszem azt diktálta menjek,de a szívem más hogy vélekedett.
Az arcomon tükröződhetett a döntés képtelenségem mert Zayn így szolt:
-Természetes míg jobban nem leszel itt maradsz,ilyen állapotban nem engedhetünk ki az utcára.
-Igaza van itt kell maradnod míg vissza nem térnek az emlékeid vagy ki nem derül hol élsz.-jelentette ki az orvos mikor meglátta a tagadást az arcomon.
Felemeltem addig lehajtott fejemet és mélyen Zayn szemébe néztem. Elmerültem a csokoládébarna szemekben,amelyek úgy ragyogtak az arcán mint az égen a csillagok.Láttam benne a megtört tükörképemet és az ő fájdalmát amikor rám pillantott.Elmerültünk egymás lelkének tengerében amiben minden egyes ki nem mondott szó kavargott elfojtva.Egy könnycsepp gördült le arcomon mely, mint egy pillanat az életemben eltűnt mikor elhagyta arcomat.Szomorú szemem egyetlen csillogása az érzés amelyet jelenléte kiváltott belőlem.
A varázst az orvos hangja törte meg:
-Jobb lenne ha lepihennél!
-Fel viszem egy vendég szobába.-mondta Zayn és tiltakozásom ellenére felkapott és elindult velem a lépcső felé.
Miközben felvitt a lépcsőn gyönyörű képek mellett haladtunk el.Egyiket se ismertem fel,talán soha nem is tudtam vagy már nem tudtam.Fejemet fáradtan és szomorúan egyetlen támaszomra hajtottam,Zayn mellkasára.
Lassan haladtunk, minden egyes lépés megfontolt, óvatos volt.Nem telt el két perc megállt és benyitott egy szobába,melynek látványa döbbenettel töltött el.
-Hol vagyok?-kérdeztem rekedt hangon.
-A házunkban,biztonságban.-mondta a fiú.
-De.. kik vagytok és mit keresek én itt?
-Zayn vagyok,ők pedig a Harry,Liam,Louis és Niall.-mutatott a körülütünk álló fiúkra akiket addig észre se vettem, úgy elvoltam foglalva a saját problémámmal.
-Egy parkban talált rád egy idős házaspár,de mivel semmien irat nem volt nálad csak egy papírfecni Zayn telefonszámával, felhívták őt és megkérték, hogy menjen oda sürgősen mert egy eszméletlen lányt találtak a zsebében ezzel a telefonszámmal..Zayn azonnal odament és haza hozott.Ez olyan 5 órája történt.-mondta a barna göndör hajú srác.
-Nem értem mit történt velem és miért nem emlékszem semmire??
-Enyhe agyrázkódásod van.Ez magában még nem lenne nagy probléma mert általában semmien agyi károsodás nem okoz,azonban mikor megvizsgáltalak felfedeztem egy úgy 1 éves jobb oldali koponya sérülést ami miatt emlékezet kiesést okozott.-mondta a fehér orvosi köpenyt viselő középkorú férfi.
-Miiii?És soha többé nem fogok semmire még a saját nevemre se emlékezni?-éreztem hogy a könnyek megint előtörnek belőlem.
-Nem lehet tudni. Lehet hogy csak időleges az emlékezet kiesés, de az is lehet örökre elvesztek az emlékeid.-mondta az orvos szomorú tekintettel.
-Hogy történhetett ez?
-Valószínűleg valamilyen tompa tárgyal leütöttek tegnap késő este,bal szerencsédre pont a már sérült részt érte az ütés.
-Kiraboltak.-csapot belém a felismerés.
-Igen, szerencséd volt, hogy olyan hamar megtaláltak,ha még egy-két órát ott töltesz teljesen eszméletlenül akkor talán többé fel sem ébredtél volna.Így is nehéz dolgom volt, mert alig ébredtél fel a rapülősóra.-folytatta az orvos.
Döbbenten próbáltam felfogni a hallottakat és az agyam sebesen kutatott megoldást után.Nem tudtam mit kellett volna tennem.Elmenni?Talán.De hova?Az utcára csak nem mehetek,de itt sem maradhatok.Az eszem azt diktálta menjek,de a szívem más hogy vélekedett.
Az arcomon tükröződhetett a döntés képtelenségem mert Zayn így szolt:
-Természetes míg jobban nem leszel itt maradsz,ilyen állapotban nem engedhetünk ki az utcára.
-Igaza van itt kell maradnod míg vissza nem térnek az emlékeid vagy ki nem derül hol élsz.-jelentette ki az orvos mikor meglátta a tagadást az arcomon.
Felemeltem addig lehajtott fejemet és mélyen Zayn szemébe néztem. Elmerültem a csokoládébarna szemekben,amelyek úgy ragyogtak az arcán mint az égen a csillagok.Láttam benne a megtört tükörképemet és az ő fájdalmát amikor rám pillantott.Elmerültünk egymás lelkének tengerében amiben minden egyes ki nem mondott szó kavargott elfojtva.Egy könnycsepp gördült le arcomon mely, mint egy pillanat az életemben eltűnt mikor elhagyta arcomat.Szomorú szemem egyetlen csillogása az érzés amelyet jelenléte kiváltott belőlem.
A varázst az orvos hangja törte meg:
-Jobb lenne ha lepihennél!
-Fel viszem egy vendég szobába.-mondta Zayn és tiltakozásom ellenére felkapott és elindult velem a lépcső felé.
Miközben felvitt a lépcsőn gyönyörű képek mellett haladtunk el.Egyiket se ismertem fel,talán soha nem is tudtam vagy már nem tudtam.Fejemet fáradtan és szomorúan egyetlen támaszomra hajtottam,Zayn mellkasára.
Lassan haladtunk, minden egyes lépés megfontolt, óvatos volt.Nem telt el két perc megállt és benyitott egy szobába,melynek látványa döbbenettel töltött el.
Szoba:
-Ez...-próbáltam döbbenetemet szavakba önteni.
-Tudom.-mosolyodott el.
Óvatosan a hatalmas ágyhoz vitt és ráfektetett, mint egy porcelán babát, melynek minden egyes darabja a legkisebb rossz mozdulattól is eltörik.
Kényelmesen elhelyezkedtem és lehunytam szememet,miközben hallottam az ajtót becsukódni Zayn mögött.
Bár testem s agyam is fáradt volt még egy jó darabig nem aludtam el.Ki nem mondott szavak mondatok,képek röpködtek a fejemben.Az elveszett emlékek, pillanatok,keserű könnyeket fakasztottak szívem mélyéről,hiszen immár egyedül maradtam a nagy világba.Egy emlékektől s ezáltal a saját életétől meg fosztott ember lettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése