4.Fejezet

Kedves Olvasóim,ez a rész kissé unalmas lett ,de következő jobb lesz ígérem :) A véleményeket pedig továbbra is várom :) xx

~Elgondolkodtál már azon, hogy vajon az életünkben mi alakítjuk a pillanatokat, vagy a pillanatok alakítják az életünket?~

-Emily,gyere bújócskázunk!-kiáltotta egy szőke kislány.

-Megyek!-válaszoltam, de hangomat elnyelte a közelgő vihar hangja.

Egy mező közepén álltam. Körülöltem szebbnél szebb virágok ringatóztak a szél hívó szavára. Egy kislány szaladt felém. Szőke hajába belekapott a szél arcát pedig pirosra színezte a hideg. Villám csapot le az égből,hangja mint korbács ütés érte a földet. A kislány megállt és ijedten összerezzent,zöld szemei könnybe lábadtak. Felé akartam futni, de testem nem engedelmeskedett az agyam parancsainak. A kislány megint elindult, de ez utal az ellenkező irányba.

-Várj...!-akartam kiáltani,de egy hang sem hagyta el a számat.

Lábaim köré vastag indák fonódtak és húzni kezdtek a tisztás körül elterülő sötét erdőbe. Elvesztettem az egyensúlyomat és rá estem a kemény földre. Ujjaimmal valami kapaszkodót kerestem, de nem találtam egyebet, mint a földet.

-Bianca!

Felébredtem. Körülöttem a párnák verejtéktől voltak csatakosak, a takaró pedig az ágy végébe volt rugdosva.

Arcom éget, fülem zúgót a szörnyű álom emlékeként. Szívem hangosan dobogót, szinte kiugrót a helyéről. Felültem és megdörzsöltem a szememet, hogy elhessegessem az álom maradék morzsáit is. Reszketve felálltam és a fürdőszoba felé támolyogtam.

Lemostam arcomról a verejtéket,és a tükörbe meredtem. Onnan egy ismeretlen nézet vissza rám. Nem ismertem fel tükörképemet. Hosszú sötétbarna hajam,kék szemeim,bronzos bőröm idegenek voltak a számomra. Csak egy karikás szemű, beesett arcú lányt láttam, kit súlyos gondok gyötörtek.

Kissé megszédültem, így meg kellett támaszkodnom a csapban, hogy el ne esek. A fejem elkezdet szúrni és lábaim összecsuklottak. Lassan mély levegőt vettem remélve, hogy jobban leszek. Mikor már eléggé biztos voltam abban, hogy nem esek össze megint, imbolyogva bár, de felálltam és elindultam az ajtó felé.

Az ajtó nyikorogva nyílt ki,és halkan kiléptem a halványan megvilágított folyosóra. Körülölöttem a képek homályba burkolóztak és félelmetesebbnek tűntek, mint múlt éjszaka. A lépcsőhöz érve már egyre szilárdabbnak éreztem magam alatt a talajt. Mikor a lépcsőre léptem,az hangosan megreccsent.

A földszintről hangok szűrődtek ki. Nem értetem a szavakat,mert ahhoz túl halkan beszéltek. Tovább sétáltam a lépcsőn, mely minden egyes lépésemnél felnyögött.

-Szia.

Összerezzentem az idegen hangtól,mely megtörte lelkem csendjét. Megfordultam a hang irányába,de azt elfelejtettem, hogy még mindig a lépcsőn állok és így kis híján elvesztettem az egyensúlyomat,de szerencsére egy kéz elkapott.

-Zayn-suttogtam- megijesztettél.

-Sajnálom. Gyere menjünk a konyhába már biztos éhes vagy.- mondta miközben a földszint felé húzott.

Csak bólintani tudtam. Érintésére a vérem örült keringőbe kezdet testemben,és ez az érzés mosolyt csalt az arcomra.

A konyha hatalmas volt,az ajtóval szemben az ablak előtt egy nagy asztal állt,amelynél Harry és azt hiszem Niall ült.

-Sziasztok.-köszöntem rekedt hangom.

-Szia.-mosolyogtak rám.

Tekintetemet végig futtattam a márványból faragott pulton,a finoman megmunkált fa szekrényeken,a nap csókolta sárga falakon és a virágos függönyön. Az egész helyiség otthonosan volt berendezve, mely hatására úgy éreztem magam mintha otthon lennék.

Zayn szelíden az asztalhoz irányított és mint egy úriember kihúzta nekem a széket majd amikor leültem betolta.

-Emlékszel már valamire?-kérdezte Harry.

-Azt...hiszem...a nevemre.Emily...-mondtam bizonytalanul,hiszen lehet, hogy az álom csak az agyam játéka.

-Volt egy álmom,egy...kislánnyal,egy mezőn..és ő Emily-nek szólítót. Persze lehet, hogy az egész csak egy hülye álom.-sóhajtottam.

-Lehet, bár jobb lenne az orvost meg kérdezni...-tanakodott Niall.

-Megyek felhívom.-állt fel Harry.

~

-A hallottak alapján az álmod nagy része egy emlék töredék a többi pedig a mostani szorongásodat jelzi.-mondta az orvos fél óra múlva.

-Igazán?És ezt maga honnan tudja, talán agyturkász is titokban?-vontam fel a szemöldököm hitetlenkedve.-Ennek a pasinak nincs ki a négy kerek.-gondoltam sötéten.

-Nem titokban.És ha nekem nem hiszel, kérdez meg mást is. De arra ne számíts, hogy egyből kész tények elé állítanak,mert még korai mondani bármit is.-nézet rám az orvos komolyan.-Felírtam neked egy fájdalom csillapította,napi kétszer vedd be.-mondta és az asztalra helyezett egy kis dobozt és elindult az ajtó felé.

Niall kikísérte és még feltett néhány kérdést ,majd vissza jött hozzánk igen csak komoly ábrázattal.

-Emily.-szólt hozzám, de a név melyen szólított idegen volt számomra,csak egy idegen emlék régi életemből.

-Ne!Tudom mit gondolsz:ez egy jel, hogy vissza térnek az emlékeim. Persze. Ez csak egy buta álom volt amit én is elhittem az elején.-ráztam le a kezét a vállamról.

Nem érdekelt semmi,és senki. Nem akartam mást, mint visszafeküdni az ágyba,és a takaróval elrejteni a gondjaimat.

-Hogy találkoztunk?-kérdeztem, csak hogy megtörjem a csendet s gondolataimat eltereljem az álomról.

-Egy kávézóban,ahol dolgoztál.-felelte Zayn miközben egy kajával teli tálat rakott elém.

-Aha,és a számod hogy került a zsebembe?

-Leöntöttelek kávéval és te semmiképp nem akartad, hogy kifizessem a tisztítót.

-És ezért megadtad a számod?Hát ez nagyon béna.-mondtam ki hangosan is amire gondoltam, mire Niall és Harry elkezdet hangosan nevetni.

-Kedves akartam lenni.-adta a durcásat Zayn.

-Persze.Öhm...rád nyomultam vagy...valami?-kérdeztem,miközben azon gondolkodtam hogy ez milyen ciki már.

-Nem.- mosolygott Zayn.- Viszont nagyon vicces volt, ahogy álltál ott és nem érteted mi ez a nagy tömeg körülöttünk. - nevetett halkan.

-Mi vagyunk a One Direction,egy angol banda,akiknek néha elég örült rajongóik vannak.-magyarázta  Harry    

vigyorogva.

-Oh szóval híresek vagytok?-kérdeztem bután vissza.

Mire ők csak bólogattak, döbbenetes összhangban.

-Miért nem kérdezzük meg abban a kávézóban, hogy tudnak-e rólam valamit?-mondtam izgatottan,hiszen lehet, hogy még ma kiderül ki is vagyok valójában.

-Sajnos,csak azt tudjuk, hogy valahol London központja felé volt. A tömegtől semmit sem láttunk. Így azt se tudjuk merre mentük. - nézet rám szomorúan Zayn.

-Liam és Louis már kora reggel elmentek a városba körbe nézni,hátha megtalálják.-mondta biztatóan Harry.

Zayn szemei az enyémet keresték, de én csak szomorúan kinéztem az ablakon.

Az ablakot kövér esőcseppek verdesték,a fákat a szél pusztító ereje tépte, ami eszembe juttatta újra a szörnyű álmomat.

-Azt hiszem beveszem a gyógyszert és alszok egy kicsit.-mondtam és felálltam.

-Nem eszel előbb valamit?- érdeklődőt Zayn.

-Nincs étvágyam...viszont lenne egy kérésem. Nem tudnátok adni valami ruhát vagy ilyesmit?Csak mert ez már....- mutattam a ruhámra amire rászáradt a sár,és tele volt szakadásokkal.

- Mindjárt hozok valamit.-tűnt el Zayn.

Pár perccel később egy kisebb kupac ruhával tért vissza.

-Ezek kié?Nem fog érte haragudni?-néztem végig a márkás női ruhákon.

-Nem,Eleanoré Louis barátnőjéé.-felelte Harry,még mielőtt Zayn kinyithatta volna a száját.

-Rendben, jó éjt fiúk vagy akármi is van most.- mondtam fáradtan és ezzel elindultam a szobám felé.

A szobámba érve elkezdet szúrni a fejem és beugrót még egy emlék töredék...