5.Fejezet

Kedves Olvasóim, először is szeretném megköszöni a véleményeket és remélem a továbbiakban is értékelitek a fejezeteket. Ha nem túl nagy kérés, ha van egy kis időtök, írjatok kommentet,mert nektek az csak pár perc nekem pedig egy egész napi boldogság.

Jó olvasást,remélem tetszik! :) xx

~Az élet olyan, mint a biciklizés. Nem lehet egyensúlyban tartani, ha egy helyben áll…~

Egy zongoránál ülök. Ujjaim könnyedén siklanak a hangszer billentyűin. Testem ösztönösen a dallam ütemére mozog. Szívemet átjárja a zene által nyújtott ajándék, a melegség. Néha megállok,és felnézek apámra, aki büszkén rám mosolyog és odahajol anyámhoz, hogy súgjon valamit a fülébe. Már mit is mondott, édes mosolyt csalt édesanyám arcára. Elmosolyodok és tovább folytatom a játékot mely oly kedves számomra.                                                                                                                                              

Egy villanás, és másik emlék veszi át a helyét e csodálatos pillanatnak

 Egy medence szélén ülök,és nézzem, ahogy a késő délutáni napsugarak megcsillannak a víz felszínén. A gyémántos csillogást a húgom töri meg, aki hirtelen beleugrott a medencébe. Nevetve felém fordul és játékosan lefröccsöl a langyos vízzel. Visszanevetek rá majd én is elmerülök a vízben.  Szememet szorosan lehunyom és élvezem a meleg hullámok simogatását bőrömön. Hosszú barna hajam, mint egy fátyol követi testem minden egyes mozdulatát.

Megint egy villanás, és ahogy jött úgy tűnik el életem egy kis darabja,hogy helyet adjon egy másiknak.

Emlékek, képek, arcok, érzelmek jöttek és mentek, mint egy nyári vihar. S életem elveszett darabjai  kezdtek helyükre találni. Arcomon egy könnycsepp gördült le melynek sós íze cirógatja ajkaimat. Fülemben egyetlen egy mondat visszhangzott: Vigyázz autó!

~

Két napja történt hogy kiraboltak,azóta a One Direction házában élek és várom hogy elveszett emlékeim visszatérjenek. Néha elég egy illat, egy hang, vagy csak valaminek a látványa hogy az elvesztett emlékek beugorjanak. Már emlékszem a nevemre, a koromra, a családomra, az életem jelentős részére…de csak tizenhat éves koromig. Majd onnantól semmire. Egyes orvosok szerint akkoriban valami nagy trauma ért, amire nem akarok emlékezni és az agyam elzárja előlem ezeket az emlékeket. Nem tudom, hogy ez mennyire igaz,de még mindig nem tudom, hogy hol lakom. Persze az eszembe jutott hol laktunk a „trauma” előtt. A város neve Dover, amely Londontól dél-keletre fekszik az Északi-tenger partvidékén. A házunk a tengerparton helyezkedett el,a kertben jázmin,levendula és szegfűszeg illatozott és hatalmas gyümölcsfák adtak hűsítő árnyékot nyáron. A szobám a tetőtéren volt, közvetlenül a nagyobbik húgom,Amy szobája mellett. Hajnaltól napnyugtáig a nap meleg sugarai világították meg a barackszínű falakat,és tölgyfából készült bútorokat. Volt egy kiugró ablakom, amelynek sarkában töltöttem a fél életemet,miközben naplót írtam. Minden este sétáltunk a parton a családommal, és hétvégente apával futottunk a hajnal által beragyogót homokos parton.

Harry és Liam felhívta a számot, amire emlékeztem,mivel én féltem attól, hogy mivel szembesülök,de a szám nem volt kapcsolható.  Liam szerint a telefonszám változott csak meg, hiszen manapság évente változtatja a számát mindenki. Hinni akartam neki, tényleg, de nem ment. Az orvosok folyton valamilyen traumáról beszélnek és mi van ha ez a trauma szörnyűbb mint eleinte gondoltam?

Kinyújtóztam az ágyban, és hagytam a hogy a függönyön beszűrődő meleg reggeli napsugarak simogassák bőrömet. Az egyik szememet kinyitottam és rápillantottam az órára, amely az éjjeliszekrény tetején állt. 6:02-öt mutatott. Bár még korán volt, gyomrom dühös korgással jelezte, ideje reggeliznem. Sóhajtva felkeltem és magamra kaptam egy egyszerű ruhát, amit nemrég kaptam kölcsön a fiúktól. Hajamat laza copfba kötöttem és elindultam a konyhába.

A házban még senki nem volt ébren így próbáltam minél halkabban közlekedni,de amilyen szerencsétlen vagyok,hát miért ne vertem volna le az első vázát, ami az utamba került? Az hangos csörömpöléssel földet ért én pedig reflexszerűen, mint a kisgyerekek körbenéztem. hogy ki látta.

Pár percen belül Louis,Niall, és Harry jelent meg a konyhában igen csak morcos képpel.

-Öhm…sajnálom.-nyögtem ki.

-Máskor próbálj valami nagyobbat összetörni hátha még a szomszédok is felébrednek.-  viccelődött Louis.

-Majd igyekszem. -mosolyodtam el-de előbb a reggeli.

Kinyitottam a hűtőt mondván majd valamit összeütök de arra nem számítottam, hogy mit fogok benne találni.

-Te jó ég!!Mi a retek ez?-meredtem a hűtő tartalmára, ami gyakorlatilag csak répából és répa léből állt meg egy sajt maradékból,bár azt kétlem hogy az még ehető volt.

-Répa..répa..répa és répa. Ki szereti ennyire a répát, úristen!?-kérdeztem felháborodottan.

-Huh, most ne már hogy nincs más kaja!- nézett rám kétségbeesetten Niall.

-Tudtam hogy nem szabadott volna elküldeni egyedül Louis-t bevásárolni.- dünnyögte Harry bosszúsan.

-Hát most mi van? A répa finom és egészséges!-kiáltotta és kivett egy répát a hűtőből és jóízűen beleharapott majd jókedvűen és igencsak nőiesen távozott a konyhából.

Mosolyogva csóváltam a fejem, hogy milyen nagy isten állatkertje.

-Éhes vagyok és nincs kaja!!!- hisztizett még mindig Niall.

-Van sajt.-jelentetem ki vigyorogva, mire száját lebiggyesztette, mint egy kisfiú.

-Vagy répa.-dobott oda neki egy répát Harry és ezzel elindult Louis után.

~

Késő délután a medence partján napoztunk a fiúkkal. Félóránként valaki mindig lefröccsölt, amit nem hagyhattam szó nélkül és hatalmas vízi csata vette kezdetét. Mindenki jól szórakozott, kivéve Zayn-t aki nem ugrott bele a medencébe.

-Minden rendben?- sétáltam oda Zayn napozó ágyához.

-Persze.

-Akkor miért nem jössz be úszni egy kicsit a medencébe?

-Nem tudok úszni.- sütötte le a szemét.

-Szerintem az…- mondtam, de befejezni nem tudtam, mert a másik négy srác rontott ránk egy vödör vízzel.

A jéghideg víz testem minden egyes pontját elérte, és bőröm melegsége egy szemvillanás alatt eltűnt. Dühösen a fiúkra meredtem, de Zayn egyenesen ölt a tekintetével. A srácok nevetve hagyták el a kertet, és elindultak kaját rendelni.

Ránéztem Zayn-re, aki még mindig dühösen szárítkozott. A mellkasán gyöngyöződő víz cseppek gyémántként ragyogtak a nap minden egyes érintésére. Minden egyes mozdulata elém tárta a jól meg munkált izmokat, melyek még vonzóbbá tették. Ekkor hirtelen felnézett és elmosolyodott, amikor rájött, hogy bámulom. Zavaromat a hajammal próbáltam elrejteni, de már késő volt meglátta arcom tündöklő piros tűzét.

Zayn lassan közelebb jött hozzám karja a karomat súrolta, miközben mellém ült, de szemét egy pillanatra sem vette le rólam. Ujjai finoman az enyémhez kulcsolódtak tekintete pedig a lelkemig hatolt. Minden érintésére egyre nagyobbat dobbant a szívem, légzésem felgyorsult, ahogy arca vészesen közeledett az enyémhez.  Lassan felemelte a fejemet az államnál fogva, hogy a szemembe nézhessen. Percekig csak egymás szemébe néztünk elmerülve érzéseink kavalkádjában. Majd ajkai az enyémhez tapadtak , érzékeim megörültek, testem felforrósodott, ajkaim égtek. Karjaimat a nyaka köré fontam és közelebb húztam, ő pedig átölelte a derekamat és átadta magát az érzéseknek.

Ezt a röpke pillanatot egy hang törte meg:

-Emily!