14. Fejezet

Hali! Bocsi a sok késésért, de nagyon sokat szarakodtam ezzel a résszel, mert egyáltalán nem éreztem jónak, sőt! Eredetileg nem is akartam fel rakni, de hát még is itt van. Viszont lehet hogy az utolsó... Mivel lehetséges hogy abba hagyom a blogot, mert nem tudom hogy tetszik-e nektek. Ha nem kötöm ki hány Izgalmas vagy Jó jelölés után hozom a kövit, nem jelölgetek véleményt, ami elég rosszul esik, mert mint mondtam nem fogom többé kikötni hogy mikor hozok új részt, de így nem tudom hogy mit gondoltok a fejezetről, a változásról...Véglegesen még nem döntöttem el hogy mi lesz, de vasárnap a Balatonra utazók pár napra, és ott majd még átgondolom...

~Időnként a szívednek kell vezetnie , még akkor is , ha oda visz , ahová nem lenne szabad...~

~Zoe szemszöge~

A kocsi ablakát teljesen letekertem, hogy ki tudjak hajolni rajta. Hátra néztem, és csodáltam a távolodó utat. Nem törődtem hosszú barna hajammal, ami kiszabadult a laza lófarokból és az arcomba csapódott. Felnéztem és próbáltam kiutat keresni szememmel a fák folyosójából, hogy lássam az tiszta kék eget.

-Zoe hamarosan megérkezünk! – szólt anya, vagyis a mostoha anyám. Az igazi szüleim már születésemkor elhagytak és árvaházba adtak ahonnan, csak 10 évesen szabadultam. De nem panaszkodhattam, mert Jake és Hannah, a nevelő szüleim, úgy bántak velem mintha, a vérszerinti gyermekük lennék. Így végre 7 éve igaz családra találtam. Soha meg se fordult a fejembe, hogy felkutassam az igazi szüleimet, mert megvettettem őket, azért mert eldobtak maguktól. Az én családomba ők már nem tartozhatnak, soha.

Visszahuppantam az ülésre és gondolataimat az előttem álló hétre tereltem. Elmosolyodtam. Egy csodálatos hetet töltök majd a nagymama és a nagypapa farmján, ahova 11 éves korom óta gyakran kijártam.

Az autó lassan befordult egy kavicsos befutóra és elém tárult a Fray farm több hektáros területe. Az út két oldalán hatalmas legelők terültek el amelyeken néhány ló és tehén legelészett. A nagyszüleim főleg lovakkal foglalkoztak, de sok más állatot is tartottak, pl. tyúkokat, teheneket, kecskéket, libákat.s

A kocsi megállt és pont abban a pillanatban a ház ajtaja kicsapódott, és a nagyszüleim mosolygós arcát pillantottam meg.

-Zoe, drágám!

-Nagymama!- szaladtam oda, és öleltem meg.

-Nézzenek oda, úgy nősz, mint a gomba, hamarosan már rád se ismerek!

-Jaj, ne túloz… - mosolyodtam el.

-Zo, gyere csak ide, ugye kapok egy ölelést? – kérdezte a nagypapa.

-Persze. – nevettem rá.

Ezután mindannyian bementünk a házba, ami elég nagy volt, túl nagy 2 embernek, de mégis otthonos és barátságos volt. A szüleim leültek beszélgetni én pedig addig a szobámba mentem kipakolni, hisz már jól tudtam hol van.

Miután végeztem visszamentem a többiekhez.

-Zoe, gondolom kiszeretné menni Magic-hez.  – nézett rám nagyapa.

Elmosolyodtam, mindig tudja, mi jár a fejembe.

-Hol van? –kérdeztem izgatottan.

-Az alsó karámba…

Még be se fejezte a mondatot, de én már rohantam ki a karámba kedvencemhez. Magic egy 8 éves pej kanca, akit azóta imádok amióta megismertem a farmot. Én magam lovagoltam be, amikor elég idős lett, mivel pár hónap alatt sikerült megtanulnom kitűnően lovagolni. A nagyszüleim szerint született tehetség vagyok, de szerintem inkább csak gyorsan tanulok.

Magic:

-Szia. – suttogtam a sörényébe. Magic válaszul szeretettejesen megbökött, és halkan felnyihogott.

-Ejnye, ez a lány már a barátját se képes üdvözölni?!  - szólt egy ismerős hang a hátam mögött.

-Ben! Milyen vagy! – játszottam a felháborodottat, és egy hatalmas pacsit adtam egyik legjobb barátom kezébe. Ben ugyanolyan volt, mint amikor legutóbb találkoztunk, zöld szem, világosbarna haj, magas, nyúlánk test.

-Mi van veled Zo? Az utolsó leveledbe azt írtad, hogy elköltözöl.

-Igen, és már nincs is olyan messze.

-De miért?

-A szüleim szeretnék ha Észak-Anglia egy neves bentlakásos iskolában tanulnék, hogy aztán jó egyetemre mehessek. Csak a legjobbat akarják.  – mondtam.

-De ezért mért kell elkötözni?

-Nem csak ez, apa munkája miatt is, ott kapott állást.

-Értem, de ne szomorkodj, addig van még időd! – vigasztalt, de én leráztam karját a vállamról.

-Nem szomorkodok. – mondtam határozottan és visszafordultam Magic-hez.

-jól van…hát akkor van kedved egyet kilovagolni?

Bólintottam és kinyitottam a karám kapuját, hogy ki tudjam hozni a lovat. Ben pedig elindult Starshine-ért, a szürke lováért. Ugyanis Ben már 14 éves kora óta a farmon segít be a nagyszüleimnek, és amint összegyűlt a pénze vett magának egy saját lovat, majd a farmra hozta, mert máshol nem igen tudta tartani.

Csendben ballagtunk egymás mellett az istállóig. Gyorsan kikötöttük a lovakat és felszerszámoztuk őket. Ben beszólt a házba, hogy egy órára elmegyünk, és már indultunk is.

Egy jól ismert, de rövid ösvényt választottunk. Végig az erdőben haladtunk és élveztem, hogy újra nyeregbe vagyok. Ben azóta, hogy olyan durván válaszoltam neki nem nagyon szót hozzám. Pedig azt hittem minden újra rendben lesz és elfelelhetjük, ami egy éve történt. Az egyetlen zaj csak a lovak patáinak kopogása volt a kavicsos úton.

-Khm..nos milyen a munkád? – törte meg a csendet.

-Jó. Mi lenne, ha versenyeznénk a patakig?  - támadt hirtelen ötleten. – Bár úgyis nyerek. – nagyképűsködtem.

-Ó igazán? Akkor rajta! – ugratta nevetve vágtába Starshine-t.

-Gyerünk Magic mutassuk meg nekik, hogy milyen jók vagyunk!  - súgtam a lovam fülébe, és gyengéden vágtába unszoltam.

Magic egy percig sem habozott, izgatottan előre lódult, és igyekezet utolérni társát. Szinte egybe forrtam a lóval, már nem két test voltunk, hanem egy. Hamar beértük Ben-éket, aki meglepődőt ezen és tovább ösztönözte lovát, azonban ez se volt elég, mert Magic beérte és már fej fej mellett haladt a két ló. Ben rám nézett én pedig kinyújtottam a nyelvemet rá, és tovább gyorsítottam a tempón. Így már teljesen lehagytuk őket és egyedül száguldottunk előre.

-Hó…hó! – csitítottam a lovamat a patakhoz érve.

-Zo! Ezt mégis hogy képzelted? – mondta Ben amint utolért.

-Pont így. – vigyorodtam el.

Leszálltunk a nyeregből és a lovakat kikötöttük egy fához úgy hogy tudjanak legelni és inni a patakból, mi pedig leültünk a fűbe.

-Mondtam, hogy legyőzlek! – gúnyolódtam a barátommal.

-Igen. – húzta el a száját, de látszott rajta, hogy nem sértődőt meg komolyan.

-Emlékszem mennyit jártunk ide régen. – gondolkoztam el.

-Igen, de az óta mindketten sokat változtunk.

-Talán, de azt hiszem én alapjába véve olyan maradtam, mint voltam.

-Csak sokkal zárkózottabb ettél.

-Igazán? – húztam fel a szemöldökömet.

-Igen, és sokkal távolságtartóbb vagy mindenkivel.

-Nos én ezt nem vettem, észre de ha te mondod biztos így van. – vontam meg a vállam.

-Tudod úgy érzem velem se olyan vagy mint régen, titkolózol, és kerülöd a tekintetemet. – nézett a szemembe.

-Ben ezt már megbeszéltük tavaly, én nem tudok rád máshogy nézni, mint barát.  -  pontosan tudtam, hogy mi bántja; egy éve bevallotta, hogy szerelmes belém, de én visszautasítottam, és a kapcsolatunk azóta se felhőtlen.

-Tudom. – sóhajtót.

-Tényeg sajnálom Ben, de nem akarok neked hazudni.

-Nem számit. Menjünk.

Láttam az arcán a megbántottságot, de csak reméltem, hogy lenyugszik. Szótlanul érkeztünk vissza a farmra, és miután ellátta a lovát, biccentet és haza ment. Sóhajtva Magic sörényébe temetem az arcomat, és próbáltam reálisan gondolkodni, hogy mi is lenne a legjobb.

- Zoe jó hogy jössz. – mondta anyám, mikor visszamentem a házba. –Indulunk apáddal.

-Ó rendben, jó utat! – öleltem meg őket búcsúzóul, majd felmentem a szobámba.

-Drágám, nem kérsz vacsorát? – szólt fel a nagymama.

-Nem, kösz. – válaszoltam, majd ledőltem az ágyra és ruhástul elaludtam.

~

Don’t stop, make it pop

DJ, blow my speakers upTonight, I’m a fight‘Til we see the sunlightTick tock, on the clockBut the party don’t stop noWoah-oh oh ohWoah-oh oh oh

Szólalt meg a telefonom.

-Ki az a barom…ilyen korán…??

-Halló?

-Szia, Zo! Felébresztettelek?  - szólt bele Emily.

-Dehogy is, nehogy már aludjak hajnali 5 kor. – mormogtam.

-Bocsi, de ez fontos.

-Mondjad.

-Szóval, tegnap este hívtak a fiúk, tudod a One Direction, hogy a manager-ük kitalálta, hogy jótékonykodjanak, hogy így mutassanak példát a rajongóknak…

-És én hogy jövök a képbe? – sürgettem.

-Hát Niall emlékezett rá, hogy említettem nekik, hogy a családodnak van egy farmja és arra gondoltak, hogy esetleg nem-e lehetne szervezni a vak gyerekeknek egy lovagoltatos napot, és pénzt gyűjtenénk a gyerekeknek.

-De ez remek ötlet! De előbb megkérdezem a nagyiékat, de szerintem megengedik! – élénkültem fel , ami látszhatott a hangomon, mert Emily a vonal másik végén felnevetett.

-Oké, akkor hagylak aludni. – és azzal letette, viszont én képtelen voltam visszaaludni, így felöltöztem és leszaladtam a konyhába. A nagyszüleim természetesen ébren voltak, éppen a szokásos reggeli teendőket intézték.

-Jó reggelt! – köszöntem.

-Szia,kicsim jól aludtál?

-Persze, viszont lenne egy kérdésem. – azzal gyorsan ecseteltem a helyzetet. Szerencsére rögtön bele egyeztek, és azonnal neki is álltunk a szervezésnek, hiszen minél előbb szeretnénk ha megrendezésre kerülne. Emily-nek szóltam hogy másnap lesz a nagy nap, aki pedig erről értesíti a fiúkat.

Izgatottan futottam ki az istállóba - hogy segítsek a reggeli teendőkbe –  hiszen mindig is szívesen vettem részt jótékonysági rendezvényeken. Talán azért mert az árvaházba rengeteg ilyen volt, és akkor mindenki egy kicsit jobban érezte magát. Nem kellett az ételnél kapkodni, mindenkinek jutott bőven, a nevelőnők szép ruhába öltöztetek minket, és a legjobb az volt az egészbe, hogy  ott volt számunkra a remény, hogy végre otthonra találunk, és hát számomra így is lett 10 évesen.

~

-Jól van, ezeket a poharakat rakjátok fiúk arra az asztalra!  - mutattam az istálló mellett álló nagy asztalra.

-Oké.

-Hé, Zoe a sütik melyik asztalra? – kérdezte Zayn.

-Bal szélső.  – intettem a fejemmel.

-Niall!!!!Nem edd meg a sütiket! – ordítottam az ír fiúra, aki megszeppent ábrázata gyorsan maga mögé rejtette a kezeit.

-Nem ettem meg.

-Mutasd a kezeidet! – parancsoltam.

-Nem, nincs bene semmi. Hacsak nem szeretnéd, ha a te kezed lenne benne. – vigyorgott huncutul.

-De ez az álmom. Óh Niall hozzám jössz? Én vagyok a legnagyobb rajongód!- gúnyolódtam vele.

-Azt biztosra veszem, főleg, hogy Harry-t még mindig Liam-nek szólítod.

- Nem tehetek róla, mind ugyan olyanok vagytok. – vágtam vissza.

-Ó ez most nagyon fájt! – rakta a szívéhez a kezét Harry. -  Pedig azt hittem én vagyok a legdögösebb.

-Hát ezt benézted haver, mert mindenki tudja, hogy én vagyok a legszexibb. – vigyorgót Zayn.

-Meg a legszerényebb is. – forgatta a szemét Liam.

-Csak titeket bírjon ki az ember! – sóhatottam fel. – Niall a sütiket! Most!

-Csak egy pusziért.

-Meg vagy húzatva? Előbb smárolok le egy medvét, minthogy neked puszit adjak. – és kihasználva a meglepődését kicsavartam a kezéből a sütiket.

-Hé! – kiáltott fel felháborodottan.

-Hm, tényleg finom. – mondtam mikor bekaptam egy csoki mázas muffint, és incselkedően nyalogattam a számat.

-Ez kínzás. – nyögött fel Niall mellettem.

-A szakterületem. – mondtam és hátat fordítottam neki, hogy a sütis kosarat az asztalra tehessem, de még hallottam a fiúk kuncogását, és ahogy az ír manót piszkálják.

Letettem a sütis kosarat az asztalra, és elindultam az istállóba, hogy kihozzam és felszerszámozzam a lovakat. Éppen Trist szerszámoztam fel amikor Ben jött be.

-Kell segítség?

-Ha ráérsz. – vontam meg a vállam, az utóbbi két napba nem igen szóltunk egymáshoz csak ha muszáj.

Miután végeztünk kivezettük a lovakat, az emberek lassan érkezni kezdtek. Csak ámultam, hogy milyen sokan jöttek el. Bár nem is olyan meglepő, hiszen a banda sikeres és így sokan támogatják majd a kampányt. A fiúk felmentek arra a kis színpadra, mit még délelőtt állított fel a nagyapa és Ben, és elkezdtek énekelni. Bár nem most hallottam a számaikat először hiszen a csapból is ez folyik, de mégis elragadott a zene ritmusa. De láttam a többiek is így vannak ezzel, nemcsak a látok, hanem a vakok is.

Miután elénekeltek pár dalt, meg kezdődőt a lovagoltatás és az adományozás párhuzamosan, a lovagoltatást én,Ben, és nagyapa intézet, az adományokat pedig a fiúk és a nagyi intézte. Az egész nagyon jól zajlott, bár a végén volt egy kis bökkenő. Egy 6 éves vak kislány nagyon félt, de mégis még is meg akarta próbálni. Persze, Ben hozzám küldte, jó tudta nekem több türelmem van.

-Nyugodj meg Nancy! Biztos, hogy nem lenne jobb ha mégsem próbálnád meg?

-Nem, szeretném!

-Rendben, gyere felsegítelek. – és azzal könnyedén a nyeregbe helyeztem.

-Jól van, most csak lépésbe megyünk először jó? – mire félénken bólintót. Egy kicsit én is megnyugodtam és inkább bíztam a lóban. Tudtam Star soha nem dobná le a lovasát de azért mégis aggódtam. A futószárat szorosabban markoltam, mintha attól jobb lett volna. Viszont Nancy negyedóra múlva elfelejtette minden félelmét és könnyedén ült a nyeregbe. Boldog mosolyjal szállt le a nyeregből és meg paskolta a palomino lovat.

-Ügyes voltál Star. – mondta kissé pöszén, de nagyon aranyosan.

Mivel ő volt az utolsó bevittem a lovak nagy részét, és leszerszámoztam őket az istállóba.

-Fantasztikusan dolgozol a lovakkal! – szólalt meg egy rekedtes hang mögöttem.

-Niall! Kösz, de ez semmiség. – legyintettem.

-Nekem nem úgy tűnt. – jött közelebb. – Meg néznélek egyszer lovaglás közben.

-Még lehet esélyed rá, ha piros hó esik. – folytattam Star csutakolását. – Nem vagyok cirkuszi mutatványosság.

-Én se, de mégis színpadon több ezer ember előtt énekelek.

-Az más…

-Valóban? – vonta fel a szemöldökét, mire csak vállat vontam.

-Mi a baj Zoe?- tette a vállamra a kezét.

-Semmi, én mindig ilyen vagyok…

-Ilyen elragadó? - nevetett

-Inkább goromba, de ahogy neked tetszik.  – leakartam rázni a kezét, de valamiért nem tettem, a hangja, a jelenlét egyszerűen megnyugtatott. Nem értettem. Ilyet nem éreztem soha. Mi ez? Hisz én mindenkit vissza utasítok…

-Így vagy jól. – mosolygott rám, mire én vissza mosolyogtam.

-Zoe! – kiáltotta Ben.

-Igen?  - néztem ki a bokszból.

-Figyelj meg kéne beszélnünk a kettőnk dolgát! – mondta mikor közelebb jött.

Ekkor Niall arcáról lefagyott a mosoly és elment.

-Niall!

-Látom, dolgod van…még beszélünk. – mondta és kiment.

-Ben milyen kettőnk dolga? Nincs semmi közöttünk!!!! És nem is lesz, kérek fogd fel végre! – mordultam rá kicsit keményebben, mint akartam.

-Én…én…csak. Mindegy. – jelentette ki komoran és elment.

-Ben, sajnálom, nem így gondoltam! – kiáltottam utána sápadt arccal, de már messze volt.

Kiszaladtam az udvara és dühösen rugdostam a kavicsokat, amiért ekkora barom voltam. Remek Zoe!! – dühöngtem magamba. Bementem a házba, hallottam, hogy a nagyi telefonál, így a nappali ajtajában vártam, hogy befejezze. Gondoltam csak a takarmányossal beszél, mással nem igen szokott.

-Igen Hannah, értem ,de el kéne mondani Zoe-nak, nem?

-Látni akarja?Ennyi év után??Hisz 17 éve nem látta, mellesleg Zoe úgy tudom soha nem érdeklődőt az igazi szülei iránt, mert megvetette őket.

Mi? Az igazi szüleim?

-Jól van, akkor majd még beszélünk drágám. – fejezte be a beszélgetést, majd észrevette, hogy ott álok és öreg arca elsápadt.

-Zoe! - de én csak megráztam a fejemet, és felszaladtam a szobámba.