15.Fejezet

Sziasztok! Köszönettel tartozom Angi, Lia Wish, Eleonóra Jánvári és a Névtelen komentáloknak mert ők tovább biztattak hogy folytassam a történetet. A kedves szavak nagyon jól estek, és mint láthatjátok a történet folytatása mellett döntöttem.Ezenkívül köszönöm a 14 vélemény kattintást, ez is nagyon jól esik. Mindenkit nagyon szépen kérek, hogy ha elolvasott egy fejezetet hagyjon maga után valamilyen nyomot, mint az előző fejezetnél is! Remélem tetszik az új fejezet! Jó olvasást! :) Love u all xx

~A táncban nincsenek szabályok. Ha igazán érzed a zenét, nem csinálhatod rosszul.~

~Emily szemszöge~

-Sziasztok! – integettem a nagynénéméknek búcsúzóul és néztem, ahogy távolodik a kocsi. Felkaptam a sporttáskámat és elindultam egy nagy fából készült épület felé. Újra Devon-ban!

Egy éve, amikor a baleset történt, felhagytam a tánccal, hiszen annyira magamba fordultam, hogy képtelen voltam tovább folytatni az addigi életemet, abbahagytam a táncot, a rajzolást, minden ami fontos volt nekem. Most, egy évvel később készen állok szembenézni a múltammal és újra elkezdeni a táncolást. Régen minden nyáron ebbe a táborba jöttem, ismertem mindenkit, és mindenki ismert engem, most mégis féltem, hogy mi lesz. Hiszen megszakítottam a kapcsolatot a Devon-i barátaimmal, azokkal, akikkel régen minden szabad percemet töltöttem.

Mikor oda értem a faházhoz - mint már sokszor – bekopogtam.

-Emily! – nyitott ajtót egy 30-as szőke nő. – Örülök, hogy újra találkozunk! Gyere!

- Én is örülök Ms.Reese. – mondtam és követtem a házba.

A ház ugyan olyan volt, mint amikor utoljára jártam benne. Egy kis folyosó vezetett el a ház többi részébe, a nappaliba, a konyhába, és lépcsőhöz, ami az emeletre vezet. A tánctanárok és a személyzet használta ezt a házat, mi táborozok pedig kisebb faházakba voltunk elhelyezve.

Ms.Reese a nappaliba vezetett, amiben már ott ültek a táborozok egy nagy kanapén és a puha piros szőnyegen. Szememmel ismerősök után kutattam. A legtöbb lányt ismertem, csak egy-ketten voltak számomra ismeretlenek. Én is leültem a többiek közé és vártam, hogy megkezdődjön a szokásos bevezető szöveg.

-Jó hogy látlak Emily! – szólalt meg a mellettem ülő barna göndör hajú lány.

Taylor:

-Én is örülök! – mosolyogtam Taylor-ra.. – Abby, merre van? – kérdeztem tőle,mert tudtam, hogy ők ketten elválaszthatatlanok.

-Szokás szerint késik.  – kuncogott Taylor. És amint kimondta egy szőke hajú karcsú lány rohant be a szobába, és majdnem elesett a szőnyegbe, amit futás közben felgyűrt. Lihegve Taylor mellé ült, és úgy tett mintha semmi se történt volna, és az elejétől fogva ott ült volna.

Abby:

-Nos lányok, a tábor menete szokás szerint ugyanaz lesz, mint minden évben, a tábor menetét mindenki megkapja nyomtatott verzióba. Az elhelyezést pedig már kiírtuk az üzenő táblára!  - intett a falon logó tábla felé. – Remélem, mindenki jól fogja magát érezni! – mosolygott.

Minden lány rohant, hogy megnézze kivel lesz majd egy szobába, én úgy gondoltam megvárom, míg a tömeg elmegy onnan, és akkor nézem meg.

-Emily! Egy szobába leszünk!  - kiáltott fel Taylor, mire én a tömegen keresztül mellé furakodtam.

-Taylor, Abby, Emily, Jenny, Jessica.  – olvastam a neveket. Jessica? Istenem el is felejtettem, hogy együtt jelentkeztünk a tábora! Gyorsan körbe pillantottam, de ismerős arcát sehol nem láttam. Talán nem is jön el. – nyugtattam magamat.

-Lányok, aki már tudja melyik szobába van, az induljon! – kiáltotta Ms.Reese.

Taylor, Abby és én elindultunk a 69-es faház felé. Hamar oda értünk, hiszen közel volt a fő épülethez.

Faház:

Szoba:

A sporttáskámat az egyik ágyra dobtam és leültem rá törökülésbe. Nem volt kedvem kipakolni, most még nem.

-Hali! – köszönt egy barna hajú lány. - Jenny vagyok.

Jenny:

-Szia, én Emily. – léptem oda hozzá, valahogy nagyon ismerősnek tűnt. – Nem találkoztunk mi már?

-De, azt hiszem. 2 éve voltam először itt, táborba. – mondta.

A baleset előtti év.

-Én Taylor vagyok!

-Én meg Abby!

-Igen ismerek titeket, a tavalyi fesztiválon, nagyon jók voltatok nagyon!

-Fesztivál? – vontam fel a szemöldököm.

-Igen, tudod tavaly az utolsó este a táborban, elvittek egy helyi fesztiválra, és ott mindenki külön számot adott elő. – magyarázta Abby.

-Aha, és szerintetek… - mondani valómat egy hang törte meg, ami kintről jött.

-Azt a rohadt!!Na, már, gyerünk!! – csattant fel egy mérges hang, amit egy éles csörömpölő hang követett, mintha valaki egy bőröndöt húzna föl a lépcsőn.

Ekkor, kinyílt az ajtó és egy szőke hajkorona tűnt fel.

-Jessica… - suttogtam.

-Helló . – mosolygott, ám amikor tekintette az arcomra tévedt, megtört a hamis mosoly.

-Emily, micsoda meglepetés. – próbált újra mosolyogni, de én elfordultam és csendben hallgattam ahogy az ismerkedés lezajlik.

Elkezdtem kipakolni, a ruháimat az egy szem szekrénybe próbáltam betuszkolni. Ki volt az a nagyon okos, aki 5 lánynak egy apró szekrényt adott, amibe jó ha két személy cucca elfér.

-Bocsi. – kért elnézést Jessica, mikor véletlenül meglökött és így az addig bepakolt ruhák a földön landoltak. – Hadd segítsek!

-Nem kell. – utasítottam vissza.

-Dehogy nem. – erősködött tovább.

-Mondom, hogy megoldom! Törődj a magad dolgával, engem meg hagy békén, jó?

-Én csak segíteni akartam…

-Te és a nagy segítséged!Úgy emlékszem még az életben nem sült ki semmi jó abból hogy te segítettél! Azt hiszed, hogy minden meg van oldva, csak mert eltelt pár hét!? Azt hiszed? – ripakodtam rá.

-Nem én csak…

-Befejezted? Senkit nem érdekelnek a kifogásaid, se most se máskor. – mondtam neki durván, mire végre felfogta, hogy jobb, ha békén hagy és elvonult a szoba másik végébe.

A többiek csendben hallgatták végig a veszekedést, jobbnak találtak, ha nem szolnak bele. Sóhajtva megráztam a fejemet, azt hittem, hogy egy csodálatos hét előtt állok, de most úgy tűnik hogy inkább borzalmas.

~

Délután megvolt az első táncóra, ami tökéletesre sikeredet. Hagytam, hogy a zene átjárja a testemet és ösztönből cselekedjek. A tánc a szenvedélyem, hiba volt felhagyni vele. Testem egy ütemre mozgott a többiekével és mosolyogva tettem azt, amit egy éve abbahagytam.

Később, az óra után a csapat a közeli tó felé tartott egy kis kikapcsolódásért. Jól ismeretem már azt a helyet mégis ámulatba ejtet a csodaszép táj. A tavat hatalmas fűzfák, és tölgyfák határolták, melyek ágait a szél néha-néha lustán megbillentette. A nádasból időnként egy vadkacsa repült ki, és a békák ismerős hangja zengte be a tavat. A nap sugarai megcsillantak a vízen, s mikor egy hullám megtörte a szikrázást, s a fűzfák hosszú nyúlványai a vizet érintették, eszembe jutott az első itt töltött nyaram. Elmosolyodtam. Amy és Bianca hisztiztek, hogy maradni szeretnének, és emlékszem én pedig megígértem nekik, ha elég nagyok lesznek, akkor együtt eljövünk. Egyszer, ez az egyszer már Bianca számára soha nem jön el. Pislognom kellett párát, hogy a könnyeket eltűntesem a szememből. Nem sírhatok, sírtam már eleget eddig is.

-Gyere Emily! – szólt oda nekem Taylor, aki Abby-vel és Jenny-vel együtt már egy nagy fa alá pakolták a cuccaikat.

Emily bikinije:

Taylor bikinije:

Abby bikinije:

Jessica bikinije:

Jenny bikinije:

Gyorsan ledobtuk a ruháinkat és beleszaladtunk a vízbe. Amint a hűs víz a lábamhoz ért felnevetem a csiklandós érzéstől és tovább futottam a vízbe. Lépteim után a víz minden irányba fröcskölt és mire a többiek utolértek már tiszta víz voltam a térdig érő vízben. Nevetve egymást fröcsköltük és hülyéskedtünk. Taylor véletlenül belelépet egy gödörbe és hogy ne süllyedjen el belém kapaszkodott és engem is belerántott a vízbe. A hideg víz beömlőt az orrlyukaimon és mikor újra a felszínre értem, küszködve próbáltam megszabadulni tőle, aminek az lett a következménye, hogy úgy néztem ki mint egy bedrogozott majom. A többiek csak nevettek rajtam de, nem sokáig mert ők is víz alá kerültek, nekem köszönhetően.

-Jól van, elég legyen! – nyöszörögte Abby a végén, és menekülőre fogta.

-Fuss csak, úgy is elkapunk! – kiáltotta utána kajánul Jenny, és már indult is utána Taylor-ral. Én pedig bent maradtam még egy kicsit úszni. Be úsztam egészen a bójáig és csak lebegtem a vízen és élveztem, ahogy a nap simogatja az arcomat. Egy kis idő múlva valami puhának ütközött a fejem, majd egy hangos csobbanás követte. Kinyitottam a szememet és egy felfordult matracot pillantottam meg.

-Ezt most miért kellett?  - csattant fel Jessica dühös hangja.

-Mi van? Nem csináltam semmit!

-Eddig még eltűrtem, azt amit csináltál velem, hogy folyamatosan ordítozol velem és megalázol, de ez már sok! Nézd meg mit tettél! – mutatott az arcára és a tökéletesen megcsinált hajára, ami imáron csak vizesen logót és a sminkje is elfojt.

-Belehalsz? Istenem, milyen kényes vagy!Hülye ribanc! – motyogtam a végét inkább már csak magamnak, de Jessica meghallotta.

-Hülye ribanc?- kérdezett vissza rákvörös fejel.

-Miért nem az vagy?  - kérdeztem, mert nem értettem min akadt így ki. Hahó, más pasijával kavart, aki történetesen az én pasim volt!

-Elegem van! – ordította és odaúszott hozzám és jó erősen lenyomott a víz alá, de nem hagytam magamat és felküzdöttem magamat a felszínre és én is lenyomta a fejét és csak akkor engedtem el amikor már muszáj volt, hogy levegőhöz jusson.

-Tudod ki a ribanc? Hát te! – ordította két levegővétel között, mire én belemarkoltam a hajába dühösen és rángatni kezdtem.

-Engedj el! – sikította, mire én még erősebben ráncigáltam. – Engedj e! – s mivel nem engedtem el ő is belemarkolt a hajamba és tépni kezdte mire én fájdalmasan felsikítottam.

-Elég!Befejezni! – kiáltotta valaki a partról, de mi tovább folyattuk.

-Lányok, elég!!!!  - jött be a vízbe Ms.Reese, miközben Jessica kiszabadította magát és megindult a part felé, csakhogy én szorosan követem és mikor már elég sekély volt a víz és futni kezdet én is neki iramodtam és egy nagy lendülettel a hátára ugrottam és tovább püföltem. Jessica elesett és vele együtt én is. A bokáig érő vízben forgolódtunk és téptük egymás haját.

-Állj! – próbált meg szétválasztani minket a tanárnő. – Valaki segítsen!  - ordította.

Rögtön oda futott 3 lány, akiket nem ismertem. Ketten engem fogtak le hurcoltak arrébb, a tanárnő meg a másik lány meg Jessicával bajlódót. A kezeinket hátra csavarták, de még akkor is egymásra vigyorogtunk Jessicával.

-Lotyó. – vágtam oda neki, mire nekem akart ugrani, de erősen tartották és így csak egy dühös fujtatás telt tőle.

-Lányok, mi van veletek? Emily te soha nem viselkedtél így!  - csattant fel dühösen Ms.Reese. – Így kénytelen leszek haza küldeni titeket!

-Kérem ne, ne, ne! – könyörögtem, amikor felfogtam azt, amit mondott.

-Ne! – sikított fel Jess.

-Többet nem fordul elő, esküszöm! – ígértem. – Kérem, csak ezt ne!

-Tekintve arra, hogy mindketten tehetséges táncosok vagytok és ez az első eset, hogy így viselkedtetek, maradhatok. – jelentette ki mire mindketten megkönnyebbülten felsóhajtottunk. – De! Büntetésben részesültök! Az elkövetkezendő héten mindketten besegítettek a konyhán! Megértettétek?

-Igen,Ms.Reese. – feleltük egyszerre.

-És mondanom se kell ugyebár, hogy a hét végén erről tájékoztatjuk a szülőket és gondviselőket!

~

A hét további részében nem szóltunk egymáshoz Jessicával, még egymásra se néztünk. A kényszermunka szörnyű volt, pláne hogy Jessicával kellett végeznem. De mivel ez az utolsó nap hamarabb befejezhettük a munkát. Este a szokásos záró buli lesz, ami általában, mindig jól sikerül. Miután az utolsó edényt is a helyére raktam elindultam a faházunk felé átöltözni estére.

-Mehetünk Em?  - kérdezte Taylor, mire csak bólintottam mikor elkészültem. Szerencsére sem ö sem a többiek nem álltak senki pártján és így nem is volt harag közöttünk.

Emily ruhája:

A faházak előtti tisztáson volt megrakva a tábortűz és köré sok-sok pad volt sorakoztatva. A tűz lobogó lángja már magasan tündökölt.

-Nos úgy látom, hogy mindenki itt van, úgyhogy kezdhetjük is a kincskereső játékot! – mondta Ms.Reese, mire a társaság hatalmas éljenzésbe tört ki.

-Hármas csapatokat szerveztünk, hogy könnyebb legyen a játék, szóval a csapatok:Talyor, Abby, Jenny. Sarah, Milli, Kate. CeeCee, Bella, Jenna. Emily, Amber és Jessica. És még valami, remélem mindenki megfelelően fog viselkedni!  - mondta miközben rám nézett.

Remek! Ezt a szívást!  - füstölögtem magamba.

Oda mentem a csapatomhoz, akik már a térképet kérték el.

- Szóval mi az útirány? – kérdeztem Amber-t, aki erre furán nézett rám.

-Nem túl jól beszéli a nyelvet.  – mondta Jessica.

-Fantasztikus.

-Jól van, most, hogy mindenki megkapta a térképét indulhatók!És ne feledjétek, hogy sötétedésig vissza kell érnetek! Győzzön a jobbik!

-Induljunk! – mondtam a többieknek és elindultunk az erdő felé.

~ 1 órával később ~

-Most hol vagyunk? – kérdezte Jess.

-Nem tudom, de szerintem az előbb is itt jöttünk el! – mondtam.

-Körbe-körbe megyünk! – sóhajtott Jessica.

-Az ott nem egy vadász kunyhó? – kérdeztem.

-De szerintem igen! Megyünk oda, útba igazítást kérni!

-Szerintem csak egy valaki menjen!Majd én megyek! – vállalkoztam.

-Menjen szerintem Amber is, én pedig itt megvárlak titeket!

-Jó, gyere Amber! – intetem a szőke lánynak.

Amber-rel megindulunk a faház felé, és mivel ösvény nem volt kiépítve, a derékig érő gazban mentünk, de szerencsére pár perc múlva odaértünk a házhoz és bekopogtunk. De mivel senki nem nyitott ajtót körbejártuk a házat és benéztünk az ablakokon hátha van mégis bent valaki. De a ház kihaltnak, és már rég elhagyottnak tűnt. Valamikor talán pár vadász vagy erdész lakhatott benne, de annak már talán 20 éve is volt.

-Amber!Gyere megyünk!

-Persze. – mondta enyhe akcentussal. Nem is tudom kinek a hülye ötlete volt egy olyan valakit ilyen táborba küldeni, aki csak egy kicsit beszél angolul.

Miközben ezen gondolkoztam beleütköztem az előttem haladó lányba, aki hirtelen állt meg.

-Amber, mi a baj?

-Fény lenni ott! – mutatott egy pontra.

-Úgyan biztos csak képzelődtél!Gyere!  - húztam, de ő makacsul ellenszegült és elindult arra ahova az imént mutatott.

-Ne, gyere vissza! – kiabáltam utána és elkezdtem futni. Arcomba levelek csapottak, miközben egyre beljebb értem az erdőbe. Már nem láttam Amber-t. Elvesztettem. Jobban mondva eltévedtem, fogalmam se volt arról, hogy juttok vissza. Kétségbe esetten kerestem a kiutat és elkezdtem futni balra. A nap már lemenőben volt, tudtam pár percem maradt sötétedésig. Egyre nőtt bennem a pánik és még gyorsabban futottam. A száraz ágak felhasították a ruhámat, belekaptak a hajamba, az arcomat karcolták. Muszáj kijutnom! A nap ekkora már teljesen lebukott a horizonton és az erdő sötétsége ölelt magába. Lassabbra vettem a tempót, végül megálltam. Lihegve a térdemre hajtottam a fejemet és nagy levegőt vettem. De ekkor egy farkas üvöltött fel a távolban és bozótba valami megreccsent, mire én félelmembe felsikítottam, és tovább futottam. Már nem is láttam merre megyek és nem egyszer elestem egy kiálló kőben vagy gyökérbe és így lehorzsoltam az egész térdemet, s tenyeremet. Fájdalmasan felszisszentem, de tovább mentem. A távolból egy patak csobogását hallottam. Mit is mondott Ms.Reese a tábori patak az erdőből indul? Talán így kiutat találok. De túl gyorsan mentem és a patak medre túl mély volt, amit a sötétbe nem láttam és így a lában megcsúszott és elkezdtem lefelé gurulni a mederben. Még sikítani se volt időm és testem a hideg vízben landolt, éreztem, ahogy tüdőm vizel telik meg és a fejem egyre nehezebb lesz. Eleinte még próbálkoztam a felszínre jutással, de utána már túl fáradt lettem és engedtem hogy a patak magával sodorjon. Elnyelt a sötétség.