19.Fejezet

Sziasztok! Hát hol is kezdjem... először is nagyon örülök a 11 rendszeres olvasónak és a kattintások száma is csodálatos!!Remélem ez a rész is tetszik, többet inkább nem mondok róla mert Angi leüt, ha egy rossz szót is szólok! :P Love u all! xx

~Baby, you light up my world like nobody else...~

~Hope szemszöge~

Talán már egy negyedórája is annak, hogy Harry utánam jött a konyhába. Azóta alig váltunk el egymástól, csak akkor amikor muszáj volt levegőt vennünk. A többiek még mindig a nappaliba voltak, leszámítva Zayn-t és Emily-t akik eltűntek már vagy egy félórája. Kíváncsi voltam rá, hogy mit csinálhatnak, és igencsak reméltem hogy nem beszélgetnek.

Harry ekkor hirtelen lekapott a pultról és elindult velem. A csókot nem szakította meg, én még mindig a lábammal átkulcsoltam a derekát a kezeimmel pedig a nyakát. De őt egyáltalán nem zavarta, hogy vinnie kell, inkább még élvezte is, bár azt nem tudom, hogy sikerült így közlekednünk, mert a szeme ugyan nyitva volt, de nagyon el volt foglalva azzal hogy a szája egy pillanatra se váljon el az enyémtől. De valószínűleg nagyon jól ismerte már az utat a szobájába, mivelhogy oda tartottunk. Pár perc alatt oda is értünk. Harry fél kézzel kinyitotta az ajtót, majd a lábával belökte azt. Még szorosabban kezdtem ölelni, ő pedig amikor oda értünk az ágyhoz ledobott rá. És rám feküdt, az ajkai megindultak a nyakam felé és elkezdték szívni azt, én pedig felnyögtem az érintésétől. A szája már indult volna lejjebb, ha nem szakítom félbe azzal, hogy megfordulok, és én kerülök felülre ő pedig alulra. A hajam az arcába a hullott, de nem érdekelte, az egyik kezét a fenekemre helyezte, a másikat pedig az arcomhoz emelte. A keze meleg és puha volt, az érintése, pedig lágy. A bal keze elindult a melltartóm kapcsa felé, de elrántottam a kezét.

-Ennyire, nem ittam sokat!

-De, akkor…miért…

-Szeretek szórakozni Styles!  - mondtam és lemásztam róla. –De úgy hallottam,te is, és én senkinek nem leszek az egy éjszakás kalandja.

-Jaj, ne csináld nem lennél az! – húzott vissza.

-Tényleg, hát akkor nem is baj, hogy most megyek ugye? Ezek szerint még nem baj, hogy várnod kell rá? – húztam mosolyra a számat gonoszul. Meg kell hagyni nagyon jól szórakoztam. Harry pedig szóhoz se jutott.

-Még találkozunk. – mondtam és ki mentem. Ott hagytam döbbent ábrázattal.

Még magam se értettem, hogy miért hagytam hogy eddig elmenjünk…Olyan jól esetek a csókjai. Megráztam a fejemet. Mit csinálsz Hope? Nem habarodhatsz bele egy ilyen srácba, azért hogy utána eldobjon, mint egy rongyot!!Nem.

Jobbnak találtam, ha lemegyek a nappaliba és felöltözök, meg persze iszok valamit ami kijózanít, majd észrevétlenül haza surranok.

~Emily szemszöge~

Miután mindent megbeszéltünk Zayn-nel és írtam a bácsikámnak - hogy egy barátnőmnél alszok és valószínűleg csak holnap este megyek haza - hogy ne aggódjon, és végülis akkorát nem hazudtam mert Hope is itt van… Nem tudom hogy mit csinálnak a többiekkel de per pillanat nem is érdekelt. Csak Zayn érdekelt, aki a karjában vitt be a szobájába. Befeküdtünk az ágyába szorosan egymással szembe fordulva. A karjaimat a nyaka köré fontam és az ujjaimmal eljátszottam egy hajtincsével.

-Nagyon hiányoztál. – súgta fülembe. – A mosolyod, a nevetésed, a csókjaid, az érintéseid…

-Te is nagyon hiányoztál, és bárhogy próbáltam nem tudtalak elfelejteni…Mert már az életem részévé váltál. – és megcsókoltam gyengéden. Éreztem, ahogy a csók közben a szája mosolyra húzódik. A csókunkat csak levegőhiányába szakítottuk félbe, majd szorosan befészkeltem magamat a karjai közé és elaludtam.

~

Arra ébredtem, hogy valami csiklandozza a nyakamat, mintha pillangók repdesnének rajta.

-Jó reggelt. – mondta egy rekedtes hang, és egy pillanatra elváltak ajkai a nyakamtól. A hang hatására feltörtek az előző este emlékei. Elmosolyodtam és szembe fordultam vele.

-Neked is jó reggelt! – mire csókot lehelt a számra.

-Hány óra? – kérdeztem.

-Majdnem 4 óra.

-Huh, egy kicsit elaludtunk.

Felkeltünk az ágyból és a konyha felé vettük az irányt, mivel már majd’ kilyukadt a gyomrunk az éhességtől. Bár kicsit szédültem, semmi más bajom nem volt mivel nem ittam olyan sokat előző este.

Mielőtt bementünk volna a konyhába benéztünk a nappaliba. Hát őszintén szólva majdnem felnevettem a látványon. Louis a kanapén feküdt félig-meddig a hajában popcorn-nal és egy párnát ölelt magához. Niall az egyik fotelről lógott le fejjel lefelé, éppen csak hogy majdnem le nem esett. Liam pedig a földön feküdt összegömbölyödve. Mindannyian békésen aludtak. A nappali tele volt üres sörös és vodkás üvegekkel és pizzás dobozokkal. A szőnyegnek pedig minden négyzetcentiméterét popcorn uralta.

-Kicsit sokat ittak,nem? – súgtam oda Zayn-nek.

-Van ez így. – vigyorgott.

-Zayn, nem hoznál nekem a konyhából tejszínhabot? – támadt hirtelen egy ötletem. Zayn kérdően rám nézet, majd eltűnt a konyhába. Pár perc múlva két flakon tejszínhabbal jelent meg. Kikaptam a kezei közül és elindultam Niall felé. Az arcomon kaján mosoly ült ki. Levettem a falakon kupakját és neki álltam az arcát és a kezét bekeni tejszínhabbal. Mögöttem hallottam, ahogy Zayn alig bírja vissza fogni a nevetését. Miután végeztem megindultam a többiek felé. Miután velük csak akkor döbbentem rá, hogy nincs ott Hope és Harry. Kérdően Zayn-re néztem, de ö csak vállat vont.

-ÉBRESZTŐ!! – ordítottam el magamat, olyan hangosan amilyen hangosan csak tudtam.

Erre mind a 3 srác ijedten felugrott, illetve le. Niall legurult a fotelból és az egész krémet szétkente magám, ezáltal úgy nézet ki, mint aki meghemperget tejszínhabban. Louis és Liam is így járt.

-Ezt most miért kellet? – kérdezték dühösen.

-Mert ehhez volt kedvem. –mosolyodtam el.

-Igen?Hát nekem meg ahhoz van kedvem, hogy megöleljelek! – mondta Louis kajánul és már indult is felém. Csak hogy elég másnapos volt és így könnyen ki tudtam térni az útjából. De nem adta fel és a hajából kiszedet pár popcorn darabot és elkezdett dobálni vele. Niall eközben üldözőbe vette Zayn-t, de nem volt elég gyors és agy irányt tévesztet és neki ment az ajtónak. Fájdalmasan felnyögött és az orrát kezdte dörzsölni. Liam volt az egyedüli aki nem ivott túl sokat ahhoz, hogy elég gyors legyen és elkapjon, így amikor megiramlott felém Zayn mögé bújtam.

-Gyere Emily menjünk mielőtt még kinyírnak minket! – húzott az ajtó felé Zayn.

Mikor kiléptünk az utcára kicsit megborzongtam az enyhe délutáni szellőtől, felnéztem az égre a nap egy kis sugara se tudott áthatolni a sűrű gomolyag felhőkön. Hamarosan esni fog.

-Most hová? – kérdeztem.

-Hát csak sétálunk egyet.

-Mi lesz a sajtóval? Ha meglátnak együtt…

-Nem aggódj annyit Emily! – szakított félbe.

-Hát jó.

Zayn megfogta a kezemet és közelebb húzott magához. Lassan sétáltunk, élveztük az időt és egymás társaságát. Az utcák, amiken áthaladtunk elég kihaltak voltak, de nem is csoda, hiszen ez a gazdag negyed volt, itt mindenki a maga dolgával törődik. Hamarosan kiértünk a főútra. Az eső elkezdett csöpörögni, mi pedig fedezéket kerestünk. De semmi nem volt a közelbe.

-Most teljesen elázunk.  –jelentettem ki, és összedörzsöltem a kezeimet mert fázni kezdtem.

-Fázol? – kérdezte és magához húzott, egyszeriben megszűnt a didergésem, és a szívem hevesen kezdet el verni. száját az enyémre tapasztotta és szorosan ölelt. Ekkor már szó szerint zuhogott az eső, de nem érdekelt. Hevesen visszacsókoltam és beletúrtam nedves hajába. Ő is ugyan így tett. Amikor elváltunk egy pillanatra, a szeme az enyémbe fúródott mélyen, áthatóan. Elmosolyodott majd ismét lecsapott a számra. Már egyáltalán nem fáztam, sőt nagyon melegem lett, éreztem ahogy az arcom fokozatosan egyre pirosabb lesz.

-Most is fázol? – kérdezte mikor ismét elváltunk.

-Nem. – mosolyogtam.

-Lehet hogy mennünk kéne, mielőtt megfázunk. – mondta.

-Lehet. – húztam el a számat.

-Emily,édes babám!  - kiabálta valaki az út másik oldaláról.

Éreztem, ahogy Zayn lemerevedik. Ő is felismerte a hangot. Luke.

-Jé, még mindig együtt vagytok?Meddig leszel a lotyója még Emily? – kérdezte vigyorogva.

Zayn ekkor már láttam nagyon dühös lett és elindult Luke felé. Csakhogy az út nagyon forgalmas volt, és nehéz volt átjutnia. Láttam amint oda ér Luke-hoz behúz neki egyet, amitől kicsit megingott ugyan az exem, de nem esett el inkább gyomorszájon vágta Zayn-t. Felsikítottam, és megpróbáltam átjutni a másik oldalra, de sikertelenül. Az esőben semmit se láttam tisztán, csak a kocsik fényszóróját, amik úgy villogtak mint valami diszkó fény.

Zayn arébb lökte Luke-ot aki ettől elesett. Elkezdte ütni, ott ahol csak érte. De nem hagyta magát Luke és lelökte magáról. Zayn elesett, mire egy hatalmas rúgást kapott az oldalába. Elkezdtek folyni a könnyek az arcomon. Minden nagyon homályos volt. Egy autó majdnem nekem jött, amikor ismét próbáltam átjutni. Remegő lábakkal visszamentem az út szélére és onnan néztem tehetetlenül a verekedést. Valamelyikük, a földön feküt összegörnyedve. Kétségbe estem, és nagyon reméltem, hogy nem Zayn az.

-Zayn! – kiabáltam, de a hangomat elnyelte egy villámdörgés.

Rémülten nézte,m hogy az az alak, aki még állt elindult az utca másik végébe. Nem tudtam, hogy ki fekszik a járdán, de pánik egyre nagyobb lett bennem. Nem szabadot volna engednem, hogy ez történjen. Zokogva lerogytam a földre. Nem tudtam, hogy mit tegyek, hiszen ebben a forgalomba képtelenség átjutni, emberek meg nem voltak az utcán az eső miatt.

Ekkor egy kéz felhúzott a járdáról. A könny és eső áztatta szememen keresztül csak homályosan láttam az arcát, de felismertem.

-Zayn! – borultam a karjaiba.

-Semmi baj. – simogatta meg a hajamat.

-Azt..hittem..te fekszel..ott.. –dadogtam.

-Ne becsülj alá, Bradford-ba jól megtanultam verekedni- nevetett rám. A szemem ekkor már kicsit jobban kitisztult és tisztábban láttam az arcát. A szeme alatt volt egy monokli, a szája széle pedig feldagadt és kicsit vérzett.

-Úristen Zayn!  - óvatosan végig simítottam az arcán, úgy, hogy ne fájon neki. Megfogta a kezemet és hagytam, hogy elvegye az arcától.  – Ez mind miattam van!

-De hogy is Emily, megérdemelte az a szemét amit kapott!

-Nem arról van szó, hogy nem érdemelte meg, hanem arról hogy aggódtam érted!  - sóhajtottam.

-Gyere menjünk!

Az utat a házukig futva tettük meg. Mikor beértünk az akton 4 komoly ábrázattal találtuk szembe magunkat.

-Emily,Zoe hívott! Az édesanyja ma hajnalba elhunyt. –mondta Liam.

-Hannah?

-Nem, az igazi anyja,kérte hogy majd hívd vissza.

-Úristen, azonnal felhívom. De Hope hol van?

-Hajnalban hazament. – mondta Harry.

-Miért? – mire csak megrázták a fejüket. Ezt nem értettem,Hope volt minden buli lelke miért ment haza? Mindegy majd felhívom, de előbb Zoe-t.