21.Fejezet

Hi guys! Ezt a részt ~B-nek ajánlom!Kérésére bekerült egy Zayn szemszöges rész is! :) Jó olvasást, remélem mindenkinek tetszik annak ellenére hogy unalmas lett...  xx

~Az igazi szerelem útjai mindig rögösek.~

~Hope szemszöge~

Még mindig nem tudtam kiverni a tegnap délutáni telefonbeszélgetést a fejemből. Harry tényleg ilyen hülyének nézz? Az életbe nem vesz rá, hogy randizzak vele! És remélhetőleg a lehető leghamarabb rám un és keress helyettem egy pénzes libát magának.

Gondolataim egészen elkalandoztak, miközben a sarki boltba tartottam bevásárolni. A bátyám megint lepasszolta nekem. Remek. Az utca elég kihalt volt, éppen csak egy-két ember sétált rajta. Különös érzés fogott el, mintha figyelnének. Pánik szerűen gyorsan hátra pillantottam, de nem láttam semmit  és senkit mögöttem. De valami nem hagyott nyugodni. A szívem vadul dübörgött a mellkasomban, jelezve félelmemet. Szerencsére elértem a kisboltot. Remegő kézzel kinyitottam az ajtót és beléptem. A szüleimet is pont így gyilkolták meg…Csak a szokásos napi teendőiket végezték, aztán egyszer csak…már nem voltak többet.

A boltban volt legalább 12 ember, ami valamelyest lenyugtatott. Próbáltam minél gyorsabban végezni a bevásárlással, így csak beledobáltam a cuccokat a kosárba. Éppen a zöldségesnél válogattam a paradicsomot, amikor hirtelen egy sötét csuklyás alak lépet mellém. Napszemüveget viselt, de akkorát hogy az egész arcát eltakarta. Összerezzentem. Nagyon furcsa volt az az alak. Nem nézett rám, figyelmét a répákra fordította. Próbáltam nyugtatni magamat, hogy ez csak egy hóbortos ürge, de nem ment. Szapora léptekkel megindultam a pénztár felé. Sorba álltam és vártam. Pont végzet az előttem lévő vásárló, amikor eszembe jutott, hogy nem vettem mentolos cukorkát. Megfordultam, mivel a pénztárnál voltak kirakva a cukorkák. De majdnem beleütköztem abba a fura alakba, akivel pár perce összefutottam. Gyorsan lekaptam a cukrot és idegesen visszafordultam. Miután kifizettem mindent még egyszer hátra néztem. Az alak rögtön elkapta a pillantását rólam és más irányba nézet. Egyre nagyobb lett bennem a pánik. Most mit csináljak, fussak haza? Úgy döntöttem, inkább csak gyorsabban közlekedek, mint általában. Az utca még mindig kongott az ürességtől és hallottam, hogy mögöttem jön valaki. Ekkor már nem bírtam tovább és szaladni kezdtem. A környék sikátorokkal volt tele és így bemenekültem az egyikbe. Lihegve a téglánk támasztottam a fejemet és lehunytam a szememet. Magamba egy gyors imát mormoltam. Egy kéz hátra rántott és a számat befogta, hogy ne tudjak sikítani. De én mégis megpróbáltam. Tehetetlenül rúg-kapáltam az erős szorítás között és szabadulni próbáltam. Az idegen egyetlen mozdulattal szembe fordított magával. De nem láttam sokat belőle, aminek a csukja, a nagy napszemüveg valamint a félhomály volt az oka.

-Hope nyugodj le, csak én vagyok!  - súgta a fülembe egy ismerős hang.

-Harry!  A frászt hoztad rám!! Te barom!!!  - és az öklömmel a mellkasát kezdtem csépelni.

-Hú, hát nem tudtam, hogy ilyen ijedős vagy!  - védekezett és a kezemet gyengéden arrébb tolta. Levette a szemüveget és csuklyáját és így megláttam az ismerős göndör fürtöket és az annyi lányt magával ragadó arcát.

-Most miattad a szívem mindjárt kiugrik a helyéről!  - mordultam rá.

-Ó ezt már eddig is tudtam! Tudom, tudom ellenállhatatlan vagyok.  – mosolygott rám.

-Ja nagyon…Különben meg mit játszottál, hogy te valami hiperszuper kém vagy?? Miért követtél?

-Mert találkozni akartam veled és igen én vagy Bond, James Bond. – vigyorgott.

-Ezt most viccnek szántad? Most akkor nevessek, mintha tényleg vicces lenne? – vontam fel a szemöldökömet. De ő csak összeráncolta a homlokát. – Különben is honnan szedted ezt a szerkót?? Úgy nézel ki mintha kiraboltál volna egy háborús veteránoknak fenntartót turkálót!

-Hát valahogy álcáznom kellett magamat! – védekezett. – És nem raboltam ki semmijen boltot, ez Louis nagyapjá volt…

-Hú akkor ezért vagy ilyen büdös! – fintorogtam.

-Mi?!  De hiszen kimostam!! – vágott ijedt fejet és a pulcsiját kezdte szagolgatni, és ez a látvány megnevettetett. Harry erre felkapta a vizet és kibujt a pulcsiból.

-Öhm, csak közlöm, hogy nem egy sztiptiz bárban vagy!  - próbáltam komoly fejet vágni, de nem igazán jött össze.

Végre megszabadult a büdös ruhadarabtól és ledobta a földre. A pulóver alatt egy sima fekete pópót viselt, de így is nagyon jól nézett ki. Megráztam a fejemet, hátha sikerül más irányba terelnem a gondolataimat.

-Mi az? – pillantott fel Hazza, mikor észre vette a fejrázásomat.

-Semmi.

-Tényleg  elfelejteted már azt az estét? – jött közelebb, már csak pár centi választott el tőle.

-Nem, de erősen próbálkozok vele és talán menne is ha nem koslatnál utánam úgy, mint egy puli kutya!

Erre a kijelentésemre még közelebb jött, és teljesen a falnak szorított már.

-Csókoloztunk...emlékszel? – mondta halkan és az ajkai az arcomat súrolták, hogy felébressze emlékeimet.

-Nem mondod? Képzeld ott voltam!  - toltam el, és próbálta ellenállni a késztetésnek, hogy magamhoz huzam és megcsókoljam.

-Kérlek Hope csak egy randi!  - könyörgött.

-És utána békén hagysz?

-Csak, ha akkor is így gondolod majd.

-Kiválaszthatom, hogy hova menjünk? – kérdeztem kaján vigyorral az arcomon. Most egy életre elveszem a kedvét tőlem.

-Persze.  - hökkent meg a beleegyezésemtől. Szerintem még ő sem hitt benne, hogy sikerül valaha. De ezt még megbánja.

-Akkor már tudom hova megyünk.

-Elárulod?

-Hát hogyne! Holnap háromkor oda megyek hozzátok. Vegyél szerintem gumicsizmát!

-Miért?

-Mert el megyünk egy farmra tehenet fejni! – vigyorogtam rá.

-Mi?! Minek?

-Ha nem tetszik, nem kötelező. – vontam meg a vállamat. Kizárt, hogy így is hajlandó lesz velem randizni.

-Benne vagyok. – kijelentésére alaposan megdöbbentem, amit minden erőmmel próbáltam leplezni.

-Jó, akkor holnap. – indultam haza.

-Várj meg, haza kísérlek!

-Ahhoz mi még nem vagyunk elég jóban Hazza. – hagytam faképnél.

~Zayn szemszöge~

Emily-t kettőre vártam. A fiúk nem voltak otthon, így csak a miénk lenne a ház. Niall elment Zoe-hoz, Liam és Louis a napot a barátnőikkel töltik, Harry pedig csak úgy felszívódott. Sose lehet tudni mi jár annak a gyereknek a fejébe. Türelmetlenül doboltam az asztalon és vártam hogy Emily megérkezzen. Unalmamban az asztal végében heverő borítékokért nyúltam. Csak a szokásos posta volt, amit a házvezetőnő hozott be. Lustán végig pörgetem őket, de egy sárga boríték megakadt a kezemben. A nevem volt ráírva. A feladót meg sem néztem csak feltéptem. Éppen végeztem a végig olvasásával, amikor kopogtak. Emily. A levelet gyorsan a farmerom zsebébe gyűrtem és az ajtóhoz siettem.

-Szia.

-Szia. – köszönt és lábujjhegyre ált hogy megcsókolhasson.

-Valami baj van? – kérdezte. Biztos látszott az arcomon az idegesség amit a levél keltet bennem.

-Semmi. – mondtam. Nem akartam, hogy még emiatt is aggódjon, így is éppen elég gondja van. Jobb ha nem tudja. – Mi újság Zoe-val?

-Teljesen összetört…Most már engem is kizár az életéből. Úgy félek, hogy valami hülyeséget csinál.  –sóhajtott szomorúan, a szemében pedig a kétely lángja csillant meg. Tudta hogy valamit nem mondok el.

-Ne aggódj, minden rendben lesz. – öleltem át.

-Remélem. – suttogta.

-Niall ma át ment hozzá, talán neki sikerül az, ami nem! Észrevetted, hogy viselkedik mostanában Niall? Mint valami szerelmes regényhős!

-Tényleg?Nem is vettem észre…Remélem neki tényleg sikerülni fog Zoe-t jobb kedvre derítenie. – mosolygott halványan. Ez az a mosoly, amibe beleszerettem. Teljesen elfelejteti minden gondomat.

-Van egy meglepetésem a számodra! – húztam a nappali felé.

-Mi az? - kíváncsiskodót, ímár jobb kedvvel.  Leültem az egyik fotelbe és Emily-t az ölembe húztam. Gyengéden megcsókoltam, ő pedig a karjait a nyakam köré fonta. De túl nagy volt a hév kettőnk között és legurultunk a fotelből. Emily került alulra és pedig rá. Nevetni kezdet majd megint magához húzott újra.

-Már nem is vagy kíváncsi a meglepetésemre? – kérdeztem amikor elhúzódtam.

-De igen!

-Holnap elutazunk!  - súgtam a fülébe.

-Hova? – kérdezte tágra nyílt szemekkel.

-Hamptons-ba. Van a bandának ott egy háza.

-És meddig?

-Csak pár napig, legfeljebb 4, mert hamarosan újra turnézni megyünk. Tegnap véglegesítették a dátumot.  7 hónapig fog tartani az turné, kevés szabad nappal. – néztem a szemébe és láttam, ahogy valami átsuhan rajta, a felismerés.

-Elvesztegettem a nyarat, amit veled tölthetem volna…  - hajtotta le a fejét.

-Ne mondj ilyet!Még messze van az indulás. Van még két hetünk, használjuk ki!

-Rendben. – és a fejét a mellkasomra fektette. – Alig várom már a holnapot…

Örültem, hogy végre csak pár percre megfeledkezhettem a szörnyű levélről.

~Zoe szemszöge~

Napok, éjszakák… Végtelenek tűnő pillanatok, amelyek nem enyhítik fájdalmamat. még az élettől is elment a kedvem. Már a kávézóba is felmondtam Emily-vel együtt. Képtelen voltam tettetni ,hogy minden rendben lenne. Képtelen voltam úgy tenni mintha semmi nem történt volna. Szerencsése Jake és Hannah békén hagytak, és elmentek dolgozni. Azóta is a szobám sarkában kuporgok és sajnáltatom magamat. Szánalmas látványt nyújthattam. Hirtelen már az elköltözés gondolata se rontott tovább a kedvemen…

Kopogtak. Sóhajtva felálltam és lementem a földszintre és kinyitottam az ajtót.

-Szia, Zoe!  - köszönt Niall. A kezében egy dobozt tartott.

-Szia…

-Bejöhetek?

-Igen. – tártam ki az ajtót előtte. – Gondolom Emily adta meg a címet…

-Igen, még akkor amikor te a nagyszüleid farmján voltál. – mosolygott. Bólintottam és a konyhába mentem ő pedig követet.

-Kérsz valamit? – kérdeztem.

-Neeeem. – és leült az asztalhoz.

-Miért jöttél?

-Gondoltam megnézem, hogy vagy, mert Emily szerint egész ramaty állapotban vagy. – vont vállat.

-Pedig jól vagyok. Emily tévedett.

-Zoe kit akarsz becsapni? Látom, hogy nem vagy jól.

-És téged ez miért érdekel? – kérdeztem mérgesen.

-Mert…mert egyszerűen csak érdekel. És hoztam neked ebédet. – nyújtotta át a dobozt.

-Ó. Hát köszi. – csak ennyit tudtam kinyögni és elvetem tőle a csomagot. Felnyitottam a tetejét és a fűszeres csirke finom illata csapta meg az orromat. A gyomrom megkordult, jelezve hogy két napja gyakorlatilag semmit sem ettem. És úgy ahogy voltam, evőeszközök nélkül elkezdtem enni. Nem érdekelt, hogy egy cseppet se vagyok nőies.

-Hé Niall ennek miért hiányzik a fele?

-Öhm már így adták…majd panaszt teszek az éteremnél. – sütötte le a szemeit.

-Persze. – hitetlenkedtem, tudtam hogy ő ette meg. – Kérsz még?

-Hát… - válasza bizonytalan volt, de a szeme elárulta az igazat. Nevetve elé toltam a csirkét és néztem, ahogy bár perc alatt elpusztítja. Most először nevettem anya halála óta, de jó esett.

-Uh bocsi hogy megettem a kajádat. – szabadkozott.

-Semmi baj, te éhesebb voltál úgy is. Van kedved egy filmhez?