28.Fejezet

Hali!Nagyon szépen köszönöm a kommenteket az előző részhez, nagyon jól estek! :) Ja és kiraktam egy szavazást az oldalra, ugyhogy csekkoljátok! :D Hamarosan elérjük a 10.000 kattintást!!!! :D Mikor elindítottam a blogot sose hittem volna hogy ezt megérem! :P Viszont ez a rész nagyon unalmas és rossz lett, amit nagyon sajnálok! :( Azért jó olvasást! xx

~A valóság szerintem olyan mint a képzelet, egy határtalan utazás, de nem mindig élvezed.. !~

~Hope szemszöge~

-Remélem mire visszajön sikerül moderálnia magát! – mormogtam, miközben Niall elhajtott a kocsijával.

-De ha még sem, akkor próbáld meg nem kinyírni, ha visszajött oké? – kérdezte Harry.

-Megpróbálom. – mosolyodtam el halványan.

-Bejössz még?

-Menjek? – kérdeztem incselkedve.

-Attól függ!

-Mitől?

-Hogy kapok-e egy csókot előtte. - mondta vigyorogva.

-Oké, akkor szia! – fordítottam neki hátat.

-Hé! – kapta el a karomat és magához rántott. Az arcunk majdnem egymáshoz ért, s zöld szemeit mélyen az enyémbe fúrta.

-Jössz nekem egy csókkal Hope! – suttogta.

-Igen, és kimondta? – húzkodtam a szemöldökömet.

-Én!

-Nem elég jó indok! – húztam el a számat és kitéptem magamat a karjai közül és felfutottam a ház lépcsőjén, be a házba.

Nevetve figyeltem, ahogy Harry egy pillanatra ledermed, majd utánam fut. Gyorsan behátráltam egy kis kamrába, vagy mi volt az, és az ajtót behajtottam magam előtt, és így teljes sötétség ölelt körül. A levegőt szaporán vettem, és alig tudtam megállni, hogy hangosan el ne röhögjem magamat. Ekkor meghallottam, hogy az ajtó előtt a padlón megnyikorog, valaki elsétál ott. Még egyet hátra léptem. Valamibe bele ütköztem. Karok fonódtak a derekam köré, és magához húzott az illető. A szívem ijedtemben majdnem kiugrott a helyéről és felsikítottam.

-Hé, Hope, csak nem hitted, hogy lerázhatsz? – suttogta a fülembe Harry, miközben befogta a számat.

-Istenem, Harry a szívbajt hoztad rám! – sóhajtottam fel, amikor elengedte a számat. – Hogy jöttél be?

-Van hátul egy függöny egy ajtó helyén és ott jöttem be. – válaszoltam és szembe fordított magával. A sötéttől semmit sem láttam, de sejtettem, hogy nevet. Ujjaival gyengéden végig simított az arcomon, egészen a számig, ahol egy pillanatra megállt, majd hirtelen lecsapott a szájával az enyémre. Olyan szorosan ölelt, hogy azt hittem összenyom, kezei a hajamban kalandoztak, az enyémek pedig, a nyaka köré fontam és még közelebb akartam húzni, hogy egy milliméter távolság se legyen közöttünk. Vadul csókolóztunk egészen addig míg, a kamra ajtó ki nem nyílt és Liam fel nem kapcsolta a villanyt. Meglepődve ránk meredt.

-Öhm…én csak kólát keresek. Harry lennél szíves adni? Ott van a hátad mögött. – mondta zavartan Liam.

Harry egy sóhaj kíséretével leemelte az említett darabot és oda nyomta Liam kezébe.

-Kösz. – nyögte ki. – A villanyt lekapcsoljam? – kérdezte kifelé menet.

-Nem! – vágtuk rá egyszerre.

-Okéé. – mosolygott gúnyosan barna barátunk és kiment.

-Sejtem mit gondolhat rólunk.  – forgattam a szemeimet.

-Semmi olyat, ami nem történt volna meg. – mosolygott huncutul göndör barátom.

-Persze! Szegény, naiv Liam, mi? – nevettem fel. – Menjünk ki, mielőtt tényleg rosszra gondolnának! – húztam az ajtó felé Harry-t.

Amint kiléptünk az ajtón, a nappali felé vettük az irányt. Már távolról hallottuk, hogy nagyon jó kedve van Liam-nek és Louis-nak.

-Hope jó a hajad! – mondta Louis köszönés helyett, amint beértünk.

-Most meg a francról beszélsz? – kérdeztem homlok ráncolva.

-Semmiről, csak arról, hogy Harry egy kicsit…khm…átrendezte.  – nevetett fel.

-Liam pletykált látom….Amúgy meg ez lehet ez az új haj viseletem is, nem? – vágtam vissza.

-Ezt már nem magyarázod ki!

-Ki mondta, hogy akarom? Tudod Louis, nekem a mániám az, hogy egy kamrában szexeljek Harry-val! – erre a kijelentésre, Harry arca először elfehéredett, majd vigyorogni kezdett.

-Huhú, Harry jobb csajt nem is foghattál volna ki! – csesztetet tovább Loui. – Arra kíváncsi leszek, hogy mit fog csinálni, ha a féltékeny lesz…

-Valakinek átrendezem az arcát. – vontam vállat, teljes nyugalommal.

Ekkor a bejárati ajtó csapódását hallottam meg. Minden bizonnyal Niall jött meg. Mikor beért a szobába, arca nyugodtam volt, mint mikor elment, de szomorúbb is. Harry kérdően ránézet, mire Niall csak intett és egy „későbbet” mormolt el.

-Legalább előkaparta a modorát. – dünnyögtem inkább csak magamnak, mint a többieknek.

-Hope! – kiáltotta valaki a nevemet, mire megpördültem a tengelyem körül.

-Emily! – mosolyodtam el és oda rohantam hozzá, hogy megöleljem. – Rég láttalak, mi van veled? – kérdeztem.

-Hát sok minden, de ez most nem fontos, viszont az igen hogy Harry és veled mi van!

-Nem, megyünk el egyet sétálni? Mesélek közben!

-Rendben, csak szólok Zayn-nek! – mondta és éppen hátrafordult, amikor Zayn megjelent mögötte.

Borzasztóan festett, s ekkor tűnt fel, hogy Emily is halál sápadt.

-Elmegyünk Hopa-pal a városba Zayn, holnap viszont még benézek oké?

-Jól van. – próbált meg mosolyogni, de sikertelenül. – Jó szórakozást! – mondta búcsúzóul és megcsókolta Emily-t. Valamit még súgtak egymásnak bár én azt nem hallottam, csak azt láttam, hogy Zayn bólint.

Emily belém karolt és elköszöntünk a többi sráctól, majd kimentünk. Arcunkat megcsapta a kissé már hűvös levegő, és összehúztam a pulóveremet.

-Szóval te és Harry mi? – mosolygott Emily rám. – Hogy történt ez az egész? Nem hittem volna, hogy valaha is engedsz neki!

-Köszönöm a bókot! Hát az egész zavaros volt, de azt hiszem az a lényeg, hogy kapott tőlem egy esélyt. – vontam vállat, majd elmeséltem neki mindent a múlt éjszakáról.

-Valahogy ez az egész annyira rád vall Hope! – mondta végül.

-Most miért?

-Hagyjuk! - nevetett fel.

-Rendben, akkor azt mond, meg hogy mi volt ez az egész veled és Zayn-nel?Olyan fejet vágtatok, mint akik most tudták meg a haláluk időpontját!

Emily arca elkomorult is komolyan rám nézett.

-Zayn-nek két hét múlva meg kell jelenie egy tárgyaláson…

-Mi?

-Luke feljelentette testi bántalmazásért. Zayn nekem mondta el először, és csak most fogja a fiúknak is, úgyhogy mindegy hogy tőlem, vagy Harry-től tudod meg.

-Az a kis köcsög… - morzsoltam el egy káromkodást.

-Hope, le is csukhatják! – szemeiben könnyek csillogtak.

-Hé, Em minden rendben lesz, oké? – öleltem át a vállát.

Bólintott majd összeszedte magát.

-Rendben, nem festem előre az ördögöt a falra! - sóhajtott fel. – Azt hiszem, egy kávé most jól jönne…Gyere menjünk be ebbe a kávézóba!

-Aszem nekem se fog ártani. – mosolyodtam el.

-És ez a dolog most komoly köztetek Harry-vel? – kérdezte miközben beléptünk az apró helyiségbe.

-Nem tudom… de nem hiszem. – húztam el a számat.

-Miért? – torpant meg Emily.

-Nézd Emily, nem hiszem, hogy Harry pont miattam változna meg!Én tudtam ezt de, még is bele mentem ebbe az egészbe, bár magam se tudom miért…Tudom, hogy vége lesz…és én csak…élvezni akarom ameddig lehet! – mondtam.

-Ó Hope, túlságosan is pesszimista vagy! Légy pozitív, Harry-nek tényleg fontos vagy, hidd el!

-Addig, míg nem lesz más. – legyintettem. – Mindegy. Te mit kérsz? – kérdeztem, miközben én már eldöntöttem hogy csak egy sima kávét iszok.

-Hope, ne csináld ezt és ne terelj! Amúgy egy tejes kávét! És szerintem… - majd hirtelen elhallgatott.

-Emily?

-Várj meg itt, és nyugodtan kérd, ki az italokat majd megadom! – mondta majd elviharzott mellettem.

Nem igazán értettem mi történt, de úgy tettem, ahogy kért és aggódóan tűnődtem kirohanásának okán.

~Emily szemszöge~

-Várj meg itt, és nyugodtan kérd ki az italokat majd megadom! – mondtam, majd elviharoztam mellette.

Hihetetlen hogy pont most futok össze vele! Élet célja hogy tönkre tegye mások életét, akkor az enyém is az lesz. Egyszer még nagyon vissza fogja kapni azt, amit velem és Zayn-nel tett.

Luke a kávézó előtt beszélgetett valamelyik agyament haverjával. Éppen amikor kiértem a kávézóból köszöntek el egymástól. Nem engedhetem, hogy elmenjen!

-Luke! – kiabáltam utána. Mire mosolyogva hátra fordult. Bizonyára felismerte a hangomat.

-Emily, micsoda kellemes meglepetés!

-Kellemes?Inkább kellemetlen! – próbáltam nyugodt maradni, de a kezeim már ökölbe szorultak. – Mégis hogy képzelted ezt az egészet? Rá fog jönni a bíróság, hogy hazudtál! – vágtam hozzá.

-Azt hiszed?Tudod, Emily a remény hal meg utoljára! – nevetett rám, amitől felkeveredett a gyomrom.  – Vannak ám kapcsolataim!

-Sokra mész vele! – mondtam dühösen és már emeltem a kezemet, hogy megüssem, de elkaptam és magához rántott. Olyan erősen szorított, hogy még a sikításhoz se volt erőm. Persze távolról simám látszhatott egy szerelmes ölelésnek az egész, csak mi tudtuk, hogy nem volt az.

-Igen sokra fogok menni vele! Nem tudod, mire vagyok képes drágám! – suttogta a fülembe.

-Engedj el!

-Nem! Jól figyelj, ha jó kislány leszel, talán tehetek valamit az ellen, hogy a lovagod ne kerüljön börtönbe! Hidd el, nem fogja tudni megúszni, túl jók ahhoz a kapcsolataim!

-Nem hiszek neked! – kiáltottam, mire többen is felénk fordultak.

-Pedig jobban tennéd! – mondta fenyegetően. – Ha meggondolnád magadat, tudod hol lakom! – és ezzel elengedett és elment.

Én pedig ott maradtam teljesen kétségbe esve. Nem tudtam, hogy higgyek-e neki vagy ne…Nem tudtam mit kellett volna tennem.