33. Fejezet

Sziasztok! Nagyon szépen köszönöm a 25 feliratkozik, elképesztően jól esik, valamint köszönöm a kommenteket is ;) Bár ez a rész nem tartozik a legjobbak közé(és egyedül csak a végével vagyok megelégedve) azért remélem kapok néhány kommentet :) Ezenkívül kiraktam egy szavazást is, kérlek szavazatok! :) Jó olvasást! xx MissLocsiFecsi

~Mit meg nem adnék egy ilyen kis 'üljünk otthon és bámuljunk idióta filmeket EGYÜTT' napokért..~

~Emily szemszöge~

-Emily, siess el fogunk késni! – kiabált fel Rachel nénikém.

-Megyek már! – mormogtam, majd felkaptam a táskámat és utoljára megigazítottam a ruhámat.

  Leszaladtam a lépcsőn és bevágódtam a nénikém mellé a kocsiba.  A bácsikám a húgommal otthon maradt, nem kívántak részt venni a több órás évnyitómon. A nénikém is elvitt, majd ment is tovább a munkahelyére.

  Lassan lépdeltem az udvar felé, ahol már kezdtek gyülekezni a diákok és tanárok. Gondolataim elkalandoztak megint a balesett felé, és ahhoz hogy immáron ez a második évem, amit a szüleim és a húgom nélkül kezdek meg. Amíg Zayn-nel voltam, volt valaki, aki betöltse a szívemben az űrt, de most ezt is elvesztettem. Tudom, hogy az élet nem könnyű, de néha igazán tehetne a kedvemre… csak néha.

   Eközben egyre közelebb értem az udvarhoz, és végre megpillantottam Jessicát és Anne-t. Furcsa volt, hogy Zoe nem áll mellettük és mosolyogva integet, mint szokott. Hiányzott a legjobb barátnőm, akit senki nem pótolhat. Egy sóhaj kíséretében álltam meg és köszöntem a barátaimnak.

-Sziasztok!

-Hé, Em mi ez a búskomor ábrázat?  - kérdezte Jessica.

-Semmi, csak fáradt vagyok. – mondtam és mosolyt erőltettem az arcomra. – Korán kellett kelni, nem igaz?

-Ne is mond! – sóhajtott fel Jess. – Kinek az eszement ötlete volt, hogy az évnyitott reggel nyolckor tartsák meg? – háborgott.

-Bizonyára Mr.Mabray-é volt. – kuncogott Anne. – Mindig tudtam, hogy nem normális.

-Ugyan Anne, melyik matektanár az? – forgatta a szemeit Jessuca.

-Szerintetek kapunk új osztálytársakat? – kérdezte izgatottam a szőke barátnőm. – Jól jön valami helyes pasi…

-Jessica!

-Mi van? Éppen szingli vagyok, akaratom ellenére. – vont vállat, nevetve.

-Nyugi Jess, biztos lesz elég pasi, amiből válogathatsz. – vigyorogtam rá.

-Remélem. De olyan pasit biztosan nem fogok ki, mint te Em!

-Hát, már nekem sincsen meg. – húztam el a számat.

-Mi?! – kérdezték szinte sikítva mindketten.

-Semmi különös, én csak rájöttem, hogy nem szeretem és kész. – hadartam el.

-Talán van valaki más kilátásban?

-Nem, Jessica, nincs! Éppen csak most szakítottunk és nem akarok egy újabb kapcsolatba belevágni.

-Jól van, de hogyan tör…

-Nem szeretnék róla beszélni. – szakítottam félbe.

-Oké. – bólintott Jessica. – Ó, azt a pasit nézzétek! – kiáltott fel elragadtatva a következő pillanatban.  Anne-nel halkan felnevettünk, majd beálltunk az osztályunk mellé.

-Hé Emily, te mikor fejtetted be a hajadat rózsaszínre? – kérdezte döbbenten Monica – az egyik cserfes osztálytársam.

-Ó, hát egy barátom próbált megviccelni. – nyögtem ki. – De hidd el volt ez rosszabb is! Most már legalább csak halvány rózsaszín nem pink színű. – sóhajtottam fel, s hallottam Jessica és Anne kuncogott mellettem.

  Elmosolyodtam, tudtam, hogy ők is már régen szóvá tették volna a hajamat, ha nem figyelmeztetem őket telefonban Zoe, búcsú bulija előtt. Tudták, ha egy szót is szolnak sikítozva ugrok ki az ablakon, mivel még mindig nem sikerült elfogadnom Louis gonosz viccét.

  Az ünnepség lassan és unalmasan folyt le, és amikor vége lett minden osztálynak a tantermébe kellett menni. Néha eltűnődöm kinek a hülye ötlete volt az, hogy más az első nap meg legyenek tartva az órák.

  A teremben hatalmas volt a hangzavar és néhányan papír repülővel szórakoztak.  Az osztályfőnökünk feltehetőleg megint késni fog. Leültem Jessica mellé, a hátsó sorba, Anne pedig elénk ült Selly-vel - az osztály agyával. Mostanáig mindig Zoe mellett ültem és előttünk pedig Jess és Anne.

-Hihetetlen hogy már végzősök vagyunk! – merengett el Jessica. – Nemrég voltunk csak gólyák!

-És nemsokára megint azok leszünk! – fordult hátra Anne. – Tényleg ti már eldöntöttétek hova mentek tovább?

-Á, dehogy! Van még időm. – legyintett Jess.

-Hát nem is tudom… - gondolkoztam el. – Van pár iskola, ami tetszik.

-És hol vannak ezek az iskolák? – kérdezte mosolyogva Anne.

-New York-ban.

-New York-ban? Te jó ég Em, messzebb nem találtál? – hüledezett a barátnőm, mire én csak vállat vontam.

-Ezt nézd Alice! Ki lehet ez a lány? – hallottam Ivy sipítozó hangját a mellettünk lévő padból. Kíváncsian a hang irányába fordultam és a pillantásom egy újságra tévedt amit Ivy lengetett a barátnője előtt. Hunyorogva próbáltam ki venni a főcímet, ami nagy nehezen sikerült is.

„A One Direction szívtiprói végre rátaláltak a nagy ő-re?”

A képet nem tudtam kivenni rendesen, ilyen távolságból, de valami miatt rossz érzés fogott el.

-Hé, Ivy! – szóltam oda neki. – Egy picit megnézhetem azt az újságot?

-Persze. – nyújtotta át a lány. – Elég érdekes.

 Egy gyors pillantást vetettem a főcím alatti képre és majdnem leájultam a székről meglepetésemben. A szívem kihagyott egy ütemre, amikor felismertem magamat az első képen. A kép valószínűleg akkor készülhetett, amikor elbúcsúztam Zayn-től a házuk előtt és elindultam Luke-hoz. A képen háttal álltam és épen csókolóztam Zayn-nel. Szerencsémre az arcom egyáltalán nem látszott és a hajam se nagyon a sapkám miatt.

  Mély levegőt vettem és reálisan átgondoltam az egészet. A képen csak egy lány látszik, aki bárki lehet, ráadásul a kép el van mosódva…. Tuti senki nem fog felismerni…

  Mikor végre sikerült lenyugodnom, ránéztem a másik képre is.

-Ó te jó ég!

-Mi az Emily?

-Semmi. – motyogtam és továbbra is a képet fürkésztem. Hát az tuti, hogy Hope ki fog akadni, ha nem tette volna már meg, ugyanis a második kép, őt és Harry-t ábrázolta miközben egy parkban csókolóznak. Gyorsan visszaadtam az újságot Ivy-nak, aki szokás szerint nagyon belejött az észosztásba:

-Hát szerintem ezek a lányok egyáltalán nem illenek a fiúkhoz!

-Miért? – vontam fel a szemöldökömet.

-Hát nézz csak rájuk! Ki vesz fel ilyen ribancos csizmát? – méltatlankodott és az első képre mutatott.

Például én. Aszem ezt a csizmást se kell többet felvennem, ha nem akarom, hogy elkezdjenek kombinálni.

-Hát nem tudom én semmi ribancosat nem látok benne. – szólaltam meg végül.

-Á te nem értesz ehhez! – legyintett. – De ez tényleg gáz! – mutatott Hope-ra. – El sem hiszem, hogy Harry Styles képes egy ilyen szakadt öltözetű lánnyal randizni!

-De hát lehet, hogy ez a lány, igazából nagyon kedves! Ugyan Ivy ez nem jelent semmit! – ellenkeztem.

-Én tudom, hogy ezek ketten csak kihasználják a fiúkat! – mondta morcosan. – Csak a pénzre és a hírnévre mennek! Senki nem szereti őket úgy, mint én! – fortyongott tovább.

-Ivy…

-Ki fogom deríteni, hogy kik ezek és elintézem hogy kiderüljön az igazság! – jelentette ki elszántan.

Jaj ne! Ismertem Ivy és tudtam nagyon elszánt tud lenni, ami most nekem elég rosszul jött… Ha még ő is bekavar akkor tényleg katasztrófa fog történni. Legalább Hope kapcsolatát hagyná békén! Az enyém már így is úgy is befuccsolt, nem kell, hogy az övével is ez történjen. Nem! Bármit meg teszek annak érdekébe, hogy Harry és Hope kapcsolata úgy maradjon, ahogy most van!

~Zayn szemszöge~

  A turnényitó fellépésére ma este kerül sor. Igazán nem érdekel. Semmi nem érdekel. Harry és Louis éppen a szálloda folyosóján hülyül, Liam pedig Daniellel telefonál már vagy egy félórája. Mázlista! Pedig hogy elterveztem én is mindent! Hogyan tartjuk majd a kapcsolatot, hogyan küszöböljük át a távolság problémáját, hogy leszünk együtt egy hosszú, fárasztó nap után. De ennek mind lőttek. Az egyetlen jó dolog, ami mostanában történ velem, hogy a feljelenést visszavonta Luke és így nem kell félnem a börtöntől. Lehet hogy a börtön nem is lett volna olyan rossz… akkor  a környezetem is olyan lett volna mint a szívem… komor.  Ezerszer jobb lett volna, ha lecsuknak, de Emily velem van, mint így…így, hogy tudom undorodik tőlem. Talán ha börtönbe kerültem volna, akkor megsajnál és mellettem marad … még ha csak eljátszódta volna, hogy szeret, akkor is mellettem lett volna.

  A fiúk próbálnak segíteni, de mivel nem érzik át a fájdalmamat, nem tehetnek semmit. Egyedül Niall az, aki teljesen megért. Talán csak az volt a baj, hogy mindketten rossz emberbe szeretünk bele.  És emiatt most mindketten szenvedünk. Nem tehetünk mást, mint várunk. Várunk arra, hogy elmúljanak az érzéseink. Csak az a baj, hogy ha valaki igazán szeret, az nehezen felejt, nehezen nyomja el az érzéseit, és ha sikerül is neki és az idő egy új szerelmet hozz neki, az igaz szerelemnek ott marad a nyoma a szívében és maró savként kínozza és figyelmezteti: Hé, te nem ezt a lányt szereted igazán!