34. Fejezet

Sziasztok! Köszönöm az előző részhez érkezett kommenteket, nagyon jól estek :) Remélem most is kapok néhányat :)) Remélem hogy tetszik ez a rész mert sokat dolgoztam rajta, bár nem lett olyan jó mint terveztem :P Jó olvasást! :) xx MissLocsiFecsi

~ Bár most nem vagyunk együtt,

Én a szívembe zártalak örökre... ~

 

 

 

~Hope szemszöge~

  Lassan egy hónapja, hogy Harry és a többiek elmentek turnézni. Elképesztően hiányzik Harry, annyira, amennyire soha nem hittem volna, hogy lehetséges. Ráadásul most, hogy Emily-vel se tartom a kapcsolatot, a napjaim elég hétköznapian telnek. Ezért is örültem, amikor Harry felhívott, hogy látogassam meg őket az őszi szünetben. A jegyeket már lefoglalta, az én dolgom csak az, hogy felszálljak a gépre. Rettentően izgultam az út miatt és persze amiatt, hogy újra láthatom Harry-t.

  Nem mondhatnám, hogy a bátyám el volt ragadtatva attól, hogy egy hetet Los Angeles-ben töltök, de nem is tilthatta meg. Az egész péntek délutánom ráment arra, hogy mindent bepakoljak az útra. Mivel még soha nem jártam London-on kívül, fogalmam se volt mit kéne vinnem, egyáltalán milyen az idő most Los Angeles-ben. A gépem tizenegykor indult. Felsóhajtottam. Már csak egy órám van az indulásig plusz még ki is kell érnem a reptérre. Elgondolkoztam. Daren úgyis szabadnapos majd ő akkor kivisz. – döntöttem el. Majd szóltam neki.

 -Gyere Hope, indulunk! – nyitott be a szobámba, negyedóra múlva.

-Megyek! – kaptam fel a bőröndömet a földről és kiszaladtam a szobából.

  Miközben az repülőtér felé tartottunk, azon gondolkodtam vajon nem kellett volna e szólnom Emily-nek arról, hogy meglátogatom a fiúkat. Egy kicsit rosszul éreztem magamat emiatt, de aztán végül rájöttem, nem lett volna helyes most ezzel zaklatni Emily-t, főleg mert legutóbb elég lehetetlenül viselkedett mindenkivel.

  Mélyet sóhajtva szálltam ki a kocsiból a reptéren, majd körbe pillantottam. Még soha nem voltam repülőtéren, így kíváncsi voltam minden egyes részletére. Hatalmas volt a tömeg, különböző kinézető emberek forgolódtak össze-vissza és keresték a saját járataikat.  A nagy hangzavar egy kicsit bántotta a fülemet, de hamarosan hozzászoktam.

-Hát… - mondta a bátyám az autónak támaszkodva. – Vigyázz magadra!

-Vigyázzok. – mosolyodtam el és megöleltem.

  Kivettem a kocsiból a bőröndömet és még utoljára intettem egyet Daren-nek és elvegyültem a tömegben. Beletelt egy tíz percbe mire sikerült felkászálódnom a gépre. Pont az ablak mellé volt foglalva a jegyem. Elmosolyodtam, biztos voltam benne hogy Harry intézte így. Tudta, hogy ez az első utam, és szerette volna emlékezetessé tenni.

  A gép lassan emelkedett fel a földről, csupán egy finom lökést éreztem.  Lelkesen tapadtam az ablakra és néztem, ahogy egyre feljebb megyünk, és ahogy a felhők magukhoz ölelnek. Úgy érzetem magamat, mintha csak én lennék ott, ott az égben. Néha-néha megpillantottam az óceánt, ahogy a napsugarak féktelen táncot járnak rajta. Az óceán inkább hasonlított egy gyémánttengerre, mint egy nagy tömeg sós vízre.

  Nem tudom, mikor, vagy hogyan de elaludtam és csak akkor ébredtem fel, amikor a légi utaskísérő gyengéden rázza a vállamat.

-Kisasszony megérkeztünk. – mondta.

-Ó, értem.  –ráztam meg a fejemet, hogy kitisztítsam a fejemet.

  Gyorsan felpattantam a székemből és a kijárat felé vettem az irányt. Ahogy kiléptem a retinám majdnem kiégett az erős napfénytől. Már majdnem elkáromkodtam magamat, amikor eszembe jutott, hiszen és Los Angeles-ben vagyok. A napfény városában!

  Fél kézzel beletúrtam a kócos sötét hajamba és óvatosan lépdeltem le a repülőről levezető lépcsőn. A bőröndömet hamar megtaláltam, és nem jártam úgy, mint a gagyi filmek főszereplője, hogy elkeveredett a csomagom.

  Leültem az egyik székre az előcsarnokban és elővettem a telefonomat, hogy írjak Harry-nek, megérkeztem. Talán öt perc se telt el, amikor megláttam Harry magas alakját közeledni. Boldogan ugrottam fel a székről és futni kezdtem felé. Hiába is tagadnám nagyon hiányzott, és most hogy újra látom, csak fogtam fel, mennyire. Nagy erővel csapódtam neki, de ő egy picit se ingott meg, hanem a karjába zárt. Olyan szorosan ölelt, hogy azt hittem összeroppant. Mosolyogva néztem fel rá, ő pedig egy szempillantásnyi idő alatt a száját az enyémre tapasztotta. A kezemmel a hajába túrtam és éveztem az édes ízét. Szája mohon falta az enyémet, mintha csak akkor éledt volna újra. Testem minden egyes sejtjét betöltötte a boldogság, hogy újra vele lehetek.

  Mikor végre elváltunk, Harry akkor se engedte el a kezemet, hanem az övébe kulcsolva tartotta.

-Hiányoztál. – suttogta.

-Te is nekem.

A bőröndömet elvette és a bal kezében tartva húzta maga után. Beszálltunk az autójába és a szállodáig, nem is fejeztük be a beszédet. Hiper gyorsasággal mentünk be a szállodába, igyekezve elkerülni az őrült tömeget. Mikor végre a lakosztályba értünk nevetve fújtuk ki magunkat, majd megint heves csókcsatába kezdünk. A csókunkat egy tapintatlan és figyelmeztető köhögés szakitotta félbe.

-Szia Louis. – mosolyodtam el amikor megláttam a csíkos pólót viselő fiút.

-Bocs hogy megzavartalak titeket, de nem hagyhatom, hogy Harry kisajátítson magának. – vigyorgott rám.

-Én? Soha! – nevetett fel Harry.

-Persze, persze. – legyintett Louis. – Jó utad volt Hope?

-Persze, Harry az ablak mellé foglalt jegyet. Csodás volt.

-Ó micsoda úriember valaki. – gúnyolódott Lou.

-Tudom. – mondta Harry és kihúzta magát.

-Te mit nem tudsz? –forgattam a szemeimet.

-Hm…lássuk csak, nincs olyan! – jelentette ki, majd újra meg akarat csókolni, de Louis félbeszakította.

-Harry!

-Jól van, na, megyünk már! – mondta látszólag megsértődve. – Gyere! – húzott kifelé a szobából és együtt átmentünk a másik szobába. Liam és Niall az ágyon ült és éppen playstation-öztek, Zayn-t pedig sehol sem láttam.

-Sziasztik! – köszöntem.

-Szia, Hope. – mosolyodtak el. – Louis hát miért nem hagytad békén szerencsétleneket? – forgatta a szemit Liam.

-Mert gonosz vagyok? – kérdezte költőien.

  A délután további részében beszélgetünk, pizzát rendeltünk, pókereztünk, de kizárólag csak simát, nem vetkőzőst játszottunk. Zayn olyan hét óra felé került elő és igen komoly kifejezés ült ki az arcán.

-Hope. – biccentett. – Beszélhetnék négyszemközt.

-Persze.  –bólintottam, hiszen tudtam miről akar beszélni velem. Harry arcára egy puszit nyomtam, majd Zayn-nel átvonultunk a másik helyiségbe.

-Emily-ről van szó, ugye? – kérdeztem, amikor becsuktam az ajtót.

-Igen.

-Sejtettem. – sóhajtottam fel, majd leültem az egyik fotelbe. – Neked is nagyon gyanús, igaz?

-Igen. – mondta. – Tarts bolondnak, de én nem tudok tovább lépni ezen az egészen. Két hónapja folyamatosan ezen gondolkozom és arra jutottam, hogy itt valami nincsen rendben.

-Én is így érzem. – fontam össze a karomat a mellem előtt. – Te nem láttad Emily-t azok után, hogy Luke odatopta neki azt az újságot rólad és Perrie-ről. Én ott voltam, láttam, hogy összetört, láttam, hogy szeret és ő pedig most azt mondja soha nem szeretett, tehát hazudik. Különben miért borult volna ki annyira legutóbb, ráadásul úgy hogy te nem is látod ezt?

-Ki kell deríteni az igazságot. – jelentett ki Zayn. – De hogyan?

-Én tudom. - álltam fel. - De fájdalmas lesz, mindkettőtöknek.

-Hallgatlak.

-Játszd el, hogy van új barátnőd, legyen tele minden újság ezzel! Híreszteld el, hogy soha nem voltál ilyen szerelmes, olyan szerelmes vagy, mint még soha. – járkáltam fel s alá a szobába. – Én pedig Emily közelébe próbálok férkőzni és majd meglátjuk, mit reagál erre. Abból tudni fogjuk, és ha meg is utál ezért én akkor is ki kényszerítem belőle az igazságot!

-Legyen így! – állt fel Zayn is. – De ennek kettőnk közt kell maradnia, hogy mindenki elhiggye, nem mondhatjuk el a fiúknak!

-Tudom. – bólintottam. – Tartom a számat.