38. Fejezet

Hali! Köszönöm az előző részhez érkezett kommenteket, remélem ez a rész is tetszeni fog nektek! :) Jó olvasást! :) xx MissLocsiFecsi

~"CSAK ELŐRE NÉZZ".Ja, könnyű mondani, de amikor mindenről ő jut eszembe, és ő csak a múlt, akkor egyszerűen nem tudok a jövőre gondolni..~

 

~Hope szemszöge~

-Igen, most indulok. Nem Zayn, nem lesz semmi baj. – forgattam a szemeimet miközben idegesen kerestem a kulcsaimat és próbáltam megnyugtatni Zayn-t telefonon keresztül, hogy a tervünk jó úton halad.

-Rendben. – sóhajtott fel. – Hívj fel, ha van valami.

-Úgy lesz. – feleltem.

-Bárcsak én is ott lehetnék… - morgolódott Zayn a vonal másik végéről.

-De nem vagy, mert neked most a turnén van a helyed! Hidd el én is kézben tudom tartani a dolgokat.

-Jól van, megértettem. Szia.

-Szia, Zayn. - tettem le a telefont, majd az akkor megtalált kulcsaimat felkaptam és sietve távoztam a házból.

  Emily nem tudott róla, hogy éppen hozzá tartottam, de ez nem véletlenül volt így. Zayn-el úgy gondoltuk így nem lesz ideje álarcot húzni a fájdalmára – ha tényleg fáj neki Zayn-t mással látni. És ha igazunk lesz, akkor már tulajdonképpen majdnem sikerült elérni a célunkat.

  Egyrészt segíteni akartam Emily és Zayn-nek másrészt arra volt szükségem, hogy valami elvonja a gondolataimat Harry-ről. Amikor két héttel ezelőtt megmondtam neki, hogy nem tudok megbocsátani és időre van szükségem, Harry megértette és nem hívott, keresett többet. Arra várt, hogy én lépjek, de amíg magam se tudtam, hogy képes lennék-e a megbocsátásra, nem hívhattam fel.

  Féltem attól, ha most engedek neki, akkor újra megtörténhet ugyanez. A csalódások és szakítások egymást követnék és egyikünknek se tenne ez jót. Csakhogy szerettem őt. Lehet, hogy nem bocsátottam meg neki, de szerettem, és ezt nem tagadhatom.

  Makacsul megráztam a fejemet, hogy elhessegessem a kellemetlen gondolatokat. Időközben Emily házához értem.  Mélyen felsóhajtottam, majd bekopogtam. Az ajtó a harmadik kopogásra kinyílt és Emily meglepődött arcával találtam szembe magamat. Az arca piros és puffadt volt, a szemei pedig feldagadtak. Pontosan úgy nézett ki, mint aki sírt, sőt zokogott.

-Hope, szia. – erőltetett mosolyt az arcára. – Nem vártalak.

-Rég találkoztunk. – mondtam. – Ideje lenne megbeszélni ennek az okát, nem gondolod? Ugye bemehetek?

  Emily rezignáltan bólintott, majd szélesebbre tárta az ajtót.

-Persze.

-Valami baj történt? – kérdeztem, miközben levettem a kabátomat és követtem Emily-t az emeletre, a szobájába.

-Nem, miért? – fordult hátra.

-Csak úgy kérdeztem. – hazudtam mikor pontosan tudtam, hogy igenis volt valami baja, hiszen sírt. Leültem Emily ágyára, miközben ő becsukta az ajtót.

-Szóval gondolom azért jöttél, hogy magyarázatott adjak a viselkedésemre. – szólalt meg hirtelen.

-Igen. Bár lassan kezdem azt hinni, hogy csak lepattintottál, mert meguntál. – provokáltam.

-Tessék? – kérdezte tágra nyílt szemekkel. – Hope, én ilyet soha…

-Akkor? – fontam karba a kezeimet a mellem előtt.

-Én csak…

-Igen?

-Nem mondhatom el. – mondta végül.

-Emily! Ugyan már, ne csináld! – álltam fel. – Mond el!

-Nem tehettem! – csattant fel.

-Miért?

-Mert védenem kell azokat, akiket szeretek… - suttogta alig halhatóan.

-Emily ha ez most csak kisfogás… - néztem rá szúrós szemekkel.

-Nem! – kiáltotta. – Hope, értsd meg vannak dolgok, amiket nem szabad bolygatni. – váltott nyugodtabb hangnemre.

  Meglepődtem. Nem számítottam arra, hogy ilyen nehéz lesz Emily-ből kihúzni az igazságot, amikor tisztán látszott rajta, hogy bántja valami – remélhetőleg Zayn új barátnője.

-Emily. – léptem oda hozzá. – Nem akartam erőltetni a dolgot, csak fáj, hogy tudom valamitől szenvedsz, és én nem segíthetek. – mondtam egy kicsit lágyabb hangon.

-Sajnálom Hope, de nem mondhatom el. Ha csak ezért jöttél, akkor már el is mehetsz.

-Nem megyek el, a barátnőm vagy é nem hagylak egyedül, bármit is tegyél. – öleltem át. – Figyelj bármi is a baj, meg fogod tudni oldani. Mint mindig.

-Attól tartok most nem… - suttogta. – Kérlek, ne haragudj rám.

-Nem haragszom, csak aggódok érted.

  Láttam rajta, hogy alig tudja visszafogni magát, hogy el ne sírja magát. Próbált erős maradni.

-De ne beszéljünk róla, inkább azt mond el mi van veled?

-Hát szeretnék valamit kérdezni… Amikor Zayn-nel voltál te is kaptál ilyen leveleket? – nyújtottam felé egy köteg felbontott levelet.

-Micsoda? – nézet rám értetlenül.

-Amióta Harry egy interjúba bejelentette, hogy együtt vagyunk, valaki folyamatosan ezeket dobálja be a postaládánkba és néha úgy érzem, hogy valaki figyel. De lehet, hogy csak bemagyarázom magamnak… - vontam vállat.

  Emily lassan vette át a leveleket és olvasta el őket.

-Ezt az írást ismerem.  –ráncolta össze a homlokát. – Ez Ivy.

-Az ki?

-Az egyik osztálytársam. – felelte. – Azt hiszem megszállottam rajong a One Direction-ért. De nem hiszem, hogy beváltaná a fenyegetéseit. – nézett fel. – Ismerem, és tudom, hogy csak nagy a szája, de fél tenni bármit is.

-Amúgy se akartam törődni a levelekkel. Mindig csak azt írta; hagyd békén Harry-t ő az enyém. Már csak azt nem értem, honnan tudja, hogy hol lakok.

-Amilyen elszánt és gazdag, biztos felbérelt valakit, hogy kutasson fel. De ne aggódj, majd én beszélek a fejével. Van egy dolog, amitől még ő is tart. – mondta.

-Remélem nem akarod megfenyegetni hogy kinyírod. – mondtam ironikusan.

-Nem, dehogy. – mosolyodott el. – Csupán tudom, hogy nagyon fél a szüleitől, és megtudják, hogy a lányuk mit csinált biztos nem hagyják szó nélkül. – vont vállat.

-Szerintem elég közölnöd vele, hogy Harry és én szakítottunk és az is bőven elég lesz… - motyogtam.

-Tessék?

-Volt egy kisebb összetűzésünk, de nem akarok róla beszélni. – zártam le a témát ennyivel. Igazából azért nem akartam róla beszélni, mert akkor el kéne mondanom az igazságot, amit jobb ha Emily nem most tud meg.

-Sajnálom. Úgy érzem ez nem a mi évünk. – tette a vállamra a kezét. – Viszont most mennek kell.

-Hová? – kíváncsiskodtam.

-A húgomért el kell mennem az óvodába. – felelte.

  Értetlenül néztem az órámra, ami negyed hatot mutatott. Kicsit furcsának találtam, hogy csak most megy a húgáért.

-Oké, addig megvárlak itt.

-Nem, nem kell. Sokára érünk vissza….mert még bevásárlunk is. – mondta gyorsan.

-Hát rendben. – egyeztem bele és azzal felálltam.

  Emily lekísért a földszintre, s elköszöntünk egymástól, majd kiléptem a hűvös késő esti levegőre. Tudtam, hogy Emily hazudik ezért, úgy döntöttem elbújok a ház mögött és kiderítem hová is megy igazából.

  Pár perccel később barátnőm egy hosszú zöld kabátban lépet ki az ajtót, majd gondosan becsukta az ajtót. Kétszer is körbe pillantott, mintha attól félne, hogy valaki észreveszi. Sietős lépésekkel indult el, én pedig óvatosan követni kezdtem.

  Hamar rájöttem, hogy igazam volt, nem a húgáért ment, hanem pár utcával arrébb egy sárga házhoz vezetett az útja. Gyorsan elrejtőztem egy bokor mögött, majd vártam, hogy ajtót nyissanak Emily-nek. 

  Amikor megláttam, ki nyitotta ki az ajtót, majdnem hanyatt estem, meglepetésemben. Luke volt az hatalmas vigyorral az arcán. Akkor már végképp nem értettem semmit. Most akkor Zayn vagy Luke érdekli?

  Éppen dühösen föl akartam állni és az arcába vágni, hogy „neked ez az a marha nagy gond?”, amikor megláttam Emily arckifejezését. Olyan volt mintha rosszul lenne, amikor Luke megcsókolja, sőt úgy nézett ki, mint aki rögtön elhányja magát. Valami nincsen rendben!

  Amikor az ajtó becsukódott és ők eltűntek a házban az ablakhoz lopóztam és reméltem választ kaphatok a kérdéseimre. A fejemet nekidöntöttem a falnak és próbáltam minél halkabban levegőt venni.

-Ugyan már Ems, ne csináld ezt! Olyan hideg vagy velem!

-Attól, hogy kényszerítesz arra, hogy veled legyek, még nem foglak szeretni.

  A szám elé kaptam a kezemet és óvatosan benéztem az ablakon. Emily háttal állt nekem, Luke pedig az egyik fotelben ült látszólag kényelmesen.

-Csak nem az a baj, hogy Zayn-nek máris új barátnője van? Látod, én csak jót tettem veled azzal, hogy megszabadítottalak tőle!

-Luke, te nem jót tettél velem, hanem tönkre tetted az életemet, azzal hogy megzsaroltál. A vád ejtése, ha szakitok Zayn-nel… Vagy talán rosszul emlékszem?

-Nagyon is jól emlékszel kicsim, de azt kihagytad, hogy úgy szólt a megegyezés, hogy tanúsítasz irántam kedvességet és gyengédséget, vagy… - vigyorgott kajánul Luke.

  Láttam, hogy Emily keze ökölbe szorul, de nem tesz semmit.

-Bármit is teszel, nem tudlak szeretni. – mondta halkan. – Én csak őt szeretem, akkor is ha ő már nem…

  Dühösen ellöktem magamat a faltól és futni kezdtem, de még fél fülel hallottam Luke gonosz nevetését.  Menet közben előhalásztam a telefonomat, és Zayn számát kezdtem el tárcsázni.

-Igen? – szólt bele egy fáradt hang a telefonba.

-Zayn, helyzet van. Méghozzá nagy.